Koronavírus Békésben

2021.01.07. 19:51

Az oltás után újra tevékeny életet élhet

A portálunk és a Békés Megyei Hírlap által tavaly az év emberének választott Nagy Lászlóné is felveszi a koronavírus elleni védőoltást.

Cs.I.

20190723 Kardoskút A hét embere: Nagy Lászlóné A közösség elismeri minden évben azokat, akik az évek során maradandót alkottak. Varga Pál alpolgármester a Kardoskút Községért kitüntető címet Nagy Lászlónénak adta át. Ő volt a művelődési ház vezetője, megszervezte a Radnóti Miklós Nyugdíjas Klubot, majd útjára indította a nyugdíjas vers- és prózaíró pályázatot. Turisztikai szakemberként is segítette a települést, volt tagja a képviselő-testületnek is, 2017-ben megszervezte a kardoskútiak bemutatkozását a fővárosban, de már új ötleteinek a kivitelezésén dolgozik. Fotó: Csete Ilona CSI Békés Megyei Hírlap

Fotó: Csete Ilona

Nagy Lászlóné Kardoskúton él, Orosházán dolgozik turisztikai szakemberként. Tevékeny, sokat utazó ember. Ezt az életét várja vissza. Élni, kimozdulni szeretne, ahogy a korábbi évei alatt azt tehette­.

– Fejtörést okozott a jó döntés meghozatala, hiszen információk hada hatott rám. Végül elhatároztam, ha ez az ára, hogy újra bátran találkozhassak a barátaimmal, buszra, repülőre ülhessek, akkor beadatom a védőoltást. Koromnál fogva is azt hiszem, ez a járható út egy jobb életminőség felé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában