2020.12.07. 15:53
Kórházban jótékonykodott a gyulai zenekar
Nemes gesztussal indította a hetet a Dirty Slippers zenekar.
Beküldött fotó
A pop-rock trió hétfő délelőtt a Békés Megyei Központi Kórház dr. Réthy Pál tagkórházába látogatott el, ahol dr. Taybani Zoltán osztályvezető főorvosnak és Farkas Éva főnővérnek adott át ajándékcsomagot. Lobó-Szalóky Lázár énekes-gitáros, Vanyó Szilárd basszusgitáros és Nagy Attila dobos a zenekar legutóbbi nagylemezével, a Kitűzöm a zászlót című albummal, csokoládéval, valamint egy csokor virággal köszönte meg az egészségügyi dolgozók munkáját.
- Több, mint húsz éve dolgozom az egészségügyben, jelenleg is a békéscsabai kórházban egy kiváló csapat részeként segíthetek a beteg emberek ellátásában. Dobosként pedig több, mint két éve a Dirty-ben, előtte más zenekarokban koncerteztem. Úgy gondolom napjainkban nagy szükség van arra, hogy mi zenészek is apró kis cselekedetekkel próbáljunk kedveskedni embertársainknak. Ezért találtuk ki, hogy az egészségügyi előírások teljes betartásával meglepjük ma a kórház dolgozóit. Bízom benne a koronavírus elleni küzdelemben kicsit segíteni tudtunk és éreztetni, hálásak vagyunk munkájukért – árulta el Nagy Attila, a zenekar dobosa, aki ápolóként dolgozik.
A Dirty Slippers tagjaitól nem áll távol a jótékonykodás, több segélykoncertet is szerveztek korábban, valamint éveken keresztül Suliturné nevű programjukkal járták végig önerőből az oktatási intézményeket, felemelve hangjukat a méhnyakrák – a drog – és az alkohol veszélyeire.
Koronavírus Békésben
- Csökkent az örökítőanyag szennyvízben mért koncentrációja
- Népegészségügyi központ: tovább csökkent az örökítőanyag szennyvízben mért koncentrációja
- Koronavírus: enyhe emelkedés látható Békéscsabán
- Mérsékelt a szennyvíz koronavírus koncentrációja Békéscsabán
- Népegészségügyi központ: stagnál az örökítőanyag szennyvízben mért koncentrációja