infrastruktúra kiépítése

2020.11.09. 17:03

Még idén letehetik a gyulai Airbus-gyár alapkövét

Átutalták a gyulai önkormányzat számára annak az ipari területnek a bruttó 226 millió forintos vételárát, ahol az Airbus-gyárat felépítik majd a városban – tájékoztatta hírportálunkat dr. Görgényi Ernő polgármester.

P.G.

Mint elmondta, az összeget arra tartalékolják, hogy az üzem megközelítését szolgáló infrastruktúrát kiépítsék.

– Természetesen pályázunk is majd a célra, illetve állami források is kilátásban vannak, de szükség lehet a pályázathoz önerőre, illetve olyan csatlakozó beruházásokra, amelyeket a támogatáson felül valósítanánk meg – hangsúlyozta dr. Görgényi Ernő. – A szempontunkból a kerékpárutak felújítása, illetve új szakasz építése lehet lényeges. Terveink szerint felújítjuk a Vértanúk útján található, illetve a Csabai úti kerékpárutat, valamint új szakaszt létesítenénk az üzem megközelítése érdekében.

Dr. Görgényi Ernő elmondta, még akár idén lerakhatják az Airbus-beruházás alapkövét. Mint arról korábban beszámoltunk, a polgármester a közelmúltban vette kézhez a Békés Megyei Kormányhivatal két határozatát. Az egyikben a hatóság megadta az engedélyt az Airbus alkatrészgyár építéséhez, a másikban ugyancsak engedélyt adott a kormányhivatal a kapcsolódó felületkezelő üzem kialakításához.

A korábbi cikkekről itt olvashat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában