tisztelet

2020.10.29. 17:27

Stefánia grófnő nevét kapja a gyulai kastélyszárny

A rendszerváltozás utáni, első szabadon választott gyulai képviselő-testület harminc évvel ezelőtti megalakulására emlékeztek a fürdővárosi képviselő-testület csütörtöki ülésének első részében.

P. G.

Az eseményekre és azok előzményeire dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója és dr. Pocsay Gábor, a város 1990 utáni első polgármestere tekintett vissza.

A testület döntött arról is, hogy forrást biztosít az Almásy-kastély kiskastély-szárnyának üzembe helyezéséhez.

Dr. Görgényi Ernő polgármester emlékeztetett arra, hogy pályázati támogatás mellett a városnak 250 millió forintos többletforrást kellett biztosítania a beruházáshoz, így exkluzív báltermet, rendezvénytermet, gasztrokulturális attrakciókat alakítanak ki a patinás épületben. A munkálatok hamarosan, várhatóan december elején befejeződnek. A kormány szakemberei megvizsgálták a beruházást, és úgy találták, hogy megalapozottak a pluszköltségek, ezért a kabinet a közelmúltban biztosította az említett negyedmilliárd forintot a város számára. Ebből az összegből az önkormányzat visszafizeti a korábban felvett beruházási hitelt az érintett pénzintézetnek, így mentesül az évi mintegy 60 millió forintos törlesztőrészlettől és az 5 milliós kamattól.

A testület tagjai emlékeztek és jövőbe mutató döntéseket is hoztak a csütörtöki ülésen /Fotó: Imre György/

A pályázatban a beruházás és a beépített bútorok, berendezések szerepelnek, viszont a székek, asztalok, evőeszközök, függönyök, egyéb eszközök beszerzésére többletforrás biztosítása szükséges. Az épületet működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. összeállította a szükséges tárgyak listáját, amellyel összege 60 millió 930 ezer forint. A grémium csütörtöki ülésén úgy határozott, hogy biztosítja ezt az összeget.

A testület határozott arról is, hogy az épületrészt Stefánia-szárnynak nevezik el tisztelegve gróf Wenckheim Józsefné Jankovich Stefánia emléke előtt.

Dr. Görgényi Ernő hangsúlyozta, a mellékszárny, illetve a cselédszárny nem méltó az épülethez, utóbbi pedig történelmileg sem megalapozott, hiszen az Almásy-grófok is használták lakóépületként a 20. században. A grófnő munkássága, életútja, az általa szervezett kulturális és jótékonysági rendezvények, kezdeményezések ellenben megtestesítik azokat az értékeket, amelyeket az épületszárny működése képviselni fog.

Ezek is érdekelhetik