Megyeszerte az aradi vértanúkra emlékeztek

Elődeink példáját látva nem kételkedhetünk a magyarság jövőjében

Arad azt üzeni számunkra, hogy a becsület, a küzdelem és az összefogás szemben a megalkuvással és a behódolással, esélyt ad azon ügyek győzedelmeskedésére, amelyek elsőre talán kivitelezhetetlennek tűnnek. Elődeink példáját látva nem kételkedhetünk a magyarság jövőjében, de hazánk biztonságáért, függetlenségéért mindannyiuknak tenni kell – hangsúlyozta Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára kedden délelőtt Gyulán.

Szabó István, a gyulai 1848/49-es Hondvédtiszti Emlékhelyen tartott megemlékezésen elmondott beszédében emlékeztetett arra, hogy Kossuth Lajos száműzött kormányzó nevezte Aradot magyar Golgotának a forradalom és szabadságharc leverése után negyvenegy évvel.

– Golgota Jézus keresztre feszítésének a helye Jeruzsálemben, de az eltelt évszázadok szimbólummá tették, és így egyet jelent a szenvedéssel, az igazságtalansággal és azzal, hogy a jót ugyan látványosan megbuktathatják, halálra ítélhetik, de amit képvisel, az messze túléli kivégzőit – hangsúlyozta a honvédelmi államtitkár.

Videó: Kiss Zoltán

Hűek maradtak a vállalt ügyhöz

Szabó István elmondta, 1849 október 6-án borús idő volt, nem túl meleg, nem túl hideg, de a nap nem bújt elő a felhők mögül. Ráadásul az a nap évforduló volt. Egy évvel korábban felkelés tört ki Bécsben, ahol Latour hadügyminisztert a népharag megölte, amikor osztrák egységeket akart küldeni a magyar forradalom leverésére. 1849 október 6-a a bosszú, a megtorlás napja lett, az osztrák császár példát akart statuálni, miután a magyar honvédsereg Világosnál letette a fegyvert, szimbolikusan az oroszok előtt. A gyorsan megalakított katonai törvényszékeken koncepciós perek kezdődtek, és a halálos ítéletek már a tárgyalások előtt borítékolhatók voltak. Pesten sortűz végzett Batthyány Lajossal, hazánk első alkotmányos miniszterelnökével, Aradon kivégezték a tizenhárom honvédtisztet. Az elítéltek bátran álltak kivégzőik elé, a végső percekben egymást erősítették – úgy is, hogy becstelen ellenségüktől még a katonához méltó golyó általi halált sem kaphatták meg.

Szabó István szólt arról, hogy Magyarországnak szinte nincs olyan történelmi korszaka, amelybe ne íródott volna be Gyula neve. – Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc eszméjét a gyulaiak szavaikkal támogatták és tetteikkel segítették. A haza védelme érdekében a gyulai céhek nagy mennyiségű hadfelszerelést állítottak elő a honvédségnek, valamint lőszerkészítő műhely is működött a városban. A szabadságharc befejezésekor pedig szomorú esemény helyszín volt Gyula, 9 vagy 10 későbbi vértanút szállásoltak el itt. A helyiek nem gondolták, nem gondolhatták, hogy az augusztus végén szekerekkel útnak indított honvédtisztek utolsó útjukra indultak városukból.

– Az osztrákok győztek, de emberi méltóságukban nem győzhették le a vértanú tiszteket, a kivégzés napján több ezren zarándokoltak a vesztőhelyre. A politikai és a történelmi helyzet az aradi tizenhármakat vértanúvá avatta. Szabad, alkotmányos polgári Magyarországot akartak, a magyar függetlenség kivívására tettek kísérletet, és hűek maradtak a vállalt ügyhöz még életük árán is. Így ellenfeleiknek példát adtak tisztességből, helytállásból és becsületből – fogalmazott. – A vértanúkban kevés közös volt, más nyelvet beszéltek, más nemzetiségűek voltak, rangban, vagyoni helyzetben is különböztek. Egyek voltak viszont a törekvésben, hogy a magyar népet az elnyomó hatalomtól megmentsék, felemeljék, hogy a saját polgári berendezéskésű útját járhassa.

Szabó István kifejtette: a honvédtisztek mellett kötelességünk szólni a névtelen vagy ritkábban említett áldozatokról, aki ugyancsak életükkel vagy anyagi javaikkal fizettek, börtönbe kerültek, emigrációba kényszerültek, azért amiben hittek; 1848/49 magasztos eszméiért.

– Az aradi vértanúkról az 1867-es kiegyezésig az emberek csak titokban emlékezhettek. Attól kezdve azonban október 6-a az ország gyásznapja lett. A gyász a mindennapokban egyet jelent a veszteséggel. Ez a gyász azonban túlmutat a veszteségen, hiszen a nemzetet tovább éltette, sőt tovább erősítette a magyarok szabadságvágyát és függetlenségi óhaját – tette hozzá az államtitkár. – A magyar nemzet reményeit tápláló hősies katonai teljesítmény egyedülálló rokonszenvet váltott ki világszerte. Ferenc József valószínűleg nem gondolta, hogy nemzedékek példaképévé teszi a mártírhalált halt tábornokokat, de azzá tette.

Ezt követően Dóczy Péter színművész és Tolcsvay Béla gitáros, zeneszerző adott ünnepi műsort.

Azok az eszmék ma is fontosak

Békéscsabán, az Aradi vértanúk ligetében lévő kopjafáknál mintegy százan vettek részt a keddi városi megemlékezésen. Műsort adtak a BSZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium tizenkettedik évfolyamos tanulói. Felsorolták a tizenhárom aradi vértanú nevét, akik úgy vélték, jobb egy szent eszméért meghalni, mint rabságban élni tovább.

1849. október 6-a az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlások tetőpontja volt, ekkor végezték ki a tizenhárom honvédtisztet Aradon, valamint Pesten gróf Batthyány Lajost, az első független magyar kormány miniszterelnökét. Babérkoszorú helyett nekik bitófa vagy golyó jutott – mondta beszédében dr. Kiss Emese, a középiskola pedagógusa. Az ítéletet előre sejteni lehetett, a hadbírósági eljárás színjáték volt.

A tizenhárom honvédtiszt olyan eszmékért küzdött, amelyek ma is fontosak, amelyeket ma sem lehet feledni – hangsúlyozta. A harc, az áldozat nem volt hiábavaló, két évtized múlva jött a kiegyezés és az ország fejlődése megindult. Kiemelte: az aradi vértanúk megértették a kor, 1848/49, a pillanat feladatát, és vállalták azt. Azzal zárta: erőt kell meríteni áldozatukból, emberi nagyságuk példaként szolgálhat a következő nemzedékek számára.

A videó megtekintéséhez klikkeljen a képre:

Videó: N. T.

Békésen a Forradalmi Emlékműnél emlékeztek az aradi vértanúkra. Deákné Domonkos Julianna kulturális tanácsnok beszédében hangsúlyozta, mai létünk tragédiák során születhetett meg, ám mindvégig cselekvő erőként és harccal álltunk ellen a bennünket megsemmisíteni igyekvő erőknek.

– Hőseink tettekkel írták be nevüket a világtörténelem nagy könyvébe, ezért rájuk gondolva az emlékezés mellett sokkal inkább alakjuk megidézése, jelenbe szólítása lehet a méltó tiszteletadás, ami sok ponton eltér az emlékezéstől – fogalmazott. – Emlékezni általában a múltra szoktunk, míg megidézni egy kort, egyet jelent az akkori elvek, cselekedetek mai létjogosultságának, aktualitásának elismerésével.

Mint mondta, az 1849-es év elején az európai forradalmak már mind elcsendesedtek, egyedül a miénk tartotta még magát.

– A kezdeti diadalokat követően azonban a túlerő miatt fegyverletételre kényszerültünk, ám nem az osztrákok, hanem az oroszok előtt. Amit nem ért el a Habsburg önkény a csatatéren, gyáva módon megtette a lefegyverzett magyarsággal Aradon, majd a megtorlás éveiben szerte az országban. 13 ma is jól ismert vértanúnk áldozata mögött ezrek és ezrek sorakoznak a mai napig névtelenségben – húzta alá. A kulturális tanácsnok kifejtette, napjainkban sincs ez másként, hiszen hazánknak ma is, mint oly sokszor korábban, küzdeni kell önmagáért és ebben a küzdelemben az ország vezetése, mögötte egy nemzet névtelen tömege áll helyt a mindennapokban.

– A vértanúk halála szörnyű, tragédiájuk által példát akart statuálni a hatalom. Azonban a nemzet függetlenségéért, létéért küzdőket nem félemlíthetik meg, sőt az efféle gyáva mészárlás bátorít, ösztönöz – akár több emberöltővel a gaztett után is. Számunkra is gyermekkorunk óta példakép, a hősiesség és hazafiság példaképe az aradi 13 vértanú – hangsúlyozta Deákné Domonkos Julianna.

A sarkadi megemlékezésről már korábban beszámoltunk:

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/fejet-hajtottak-sarkadon-az-aradi-vertanuk-emleke-elott-3096241/