Koronavírus Békésben

2020.10.15. 17:29

Különösen fontos most az influenza elleni védőoltás

Elérkezett az influenza elleni védőoltás ideje, melynek beadása most, a koronavírus miatt még fontosabb – tudtuk meg dr. Sonkoly Ivántól. A békéscsabai háziorvos elárulta, a lakosság egészségének védelmében idén minden korosztály számára ingyenessé tették a vakcinákat.

Vásári Erzsébet

Dr Buki Mária /Fotó: Imre György/

Fotó: Imre Gyorgy

Az általános ajánlások megegyeznek a korábbi évekkel, melyek szerint a magasabb kockázati csoportba tartozóknak – idősek és krónikus betegek – ajánlják elsősorban az influenza elleni védőoltást. Azonban tekintettel arra, hogy idén egy időben az influenzaszezonnal koronavírus járvány is van, melyek együttes jelenléte további kockázatokkal jár, az oltás ingyenességét a lakosság egészére kiterjesztette a kormány. Hozzátette, a két vírus együttes jelenléte a nemzetközi megfigyelések szerint kétszeresére fokozza a halálozási kockázatot, amit mindenképp el kell kerülni. Ezért azt kérik a szakemberek, hogy aki teheti, vegye fel az influenza elleni védőoltást, korosztálytól és meglévő betegségtől függetlenül.

Hangsúlyozta, ügyelni kell viszont arra, hogy a koronavírus lappangó időszakában beadott oltásnak veszélyei lehetnek, ezért kizárólag tünetmentes – aki láztalan, nem köhög és nincsenek egyéb hurutos tünetei, illetve nem érzi magán a koronavírus tipikus tüneteit, úgy mint az íz és szagérzési zavarok, gyengeség – személyeknek adatható be a vakcina.

Dr. Buki Mária /Fotó: Imre György/

Dr. Sonkoly Iván elmondta, az influenza elleni védőoltással kapcsolatban továbbá figyelni kell arra is, hogy a koronavírus terjedésének elkerülése érdekében ne legyenek egyszerre sokan a rendelőkben, illetve azok környezetében. Tehát kizárólag előzetes telefonos egyeztetést követően menjen mindenki az oltást beadatni. A két vírus együttes jelenlétére visszatérve kifejtette, mivel közülük az influenza az, ami ellen jelenleg tudunk védekezni vakcinával, ezért rendkívül fontos, hogy beadassuk.

Így legalább az egyiktől megvédjük magunkat, illetve elkerülhetjük a kettős fertőzés lehetőségét. A tévhitekkel ellentétben ugyanis az oltás nem csupán a szövődményektől véd, hanem magától a megbetegedéstől is. Főként akkor, ha az előző évihez hasonlít a jelenlegi vírus genetikája.

Folytatta, a Föld déli féltekén nyáron volt az influenza járvány, ahol a nemzetközi tapasztalatokról szóló beszámolók szerint annak lefolyása enyhébb volt, ami a koronavírus elleni védekezésnek tudható be. Hiszen az emberek most jobban figyelnek a higiéniás szabályok betartására, maszkot viselnek, biztonságos távolságot tartanak és gyakran fertőtlenítenek, ami mind hatékonynak bizonyult az influenza terjedésének megakadályozásában is.

Végül a két vírus tünetei közötti különbségekről dr. Sonkoly Iván elmondta, azok sok mindenben hasonlítanak, ugyanakkor különböznek is. Emellett mindkettőre igaz az is, hogy lefolyásuk személyenként változó lehet. Ami viszont inkább a koronavírus gyanújára adhat okot, az a rendkívül nagyfokú gyengeség, a komoly izomfájdalmak, illetve az íz és szagérzés zavara.

Sokan érdeklődnek a védőoltás iránt

Dr. Sztankóné dr. Buki Mária csabai háziorvos elmondta, az influenza elleni védőoltásokat már szállítják a háziorvosi rendelőkbe, amikből ők minden évben nagyobb mennyiséget rendelnek az egyre növekvő igények miatt. Hozzátette, az érdeklődés páciensei körében már most kiugró, minden nap többen is keresik őket telefonon ezzel kapcsolatban. Eddig főként az idősebb betegeik hívták őket, akik közül a legtöbben évek óta visszatérően kérik a vakcinát, hiszen beszámolójuk szerint beadatása óta nem voltak influenzásak, illetve egy-egy enyhébb náthával megúszták a hideg hónapokat.

Hangsúlyozta, most a koronavírus időszakában pedig még fontosabb, hogy mindenki beadassa az influenza elleni védőoltást, hiszen a két fertőzés együtt elkapva rendkívül veszélyes lehet, még az egyébként jó egészségi állapotban lévőknek is. Éppen ezért bízik abban, hogy most, miután a lakosság teljes egésze ingyen juthat hozzá, minél többen döntenek az oltás mellett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában