ShiPET

2020.09.07. 15:29

Vízen bizonyított a csorvási kétéltű

Autó után hajót is építettek a csorvási Edison Klub tagjai. A Földön – vízen – levegőben nevű projekt keretében „behajóztak” a fiatalok a hétvégén. A Nemzeti Tehetség Program keretében az Emberi Erőforrás Minisztérium kiírására jelentkeztek, s nyertek – nem csak forrást, rengeteg élményt, tapasztalást. Munkájukban sokan segítették őket.

Csete Ilona

A földi részben a Mechanitech Kft.-ben, Fruzsa Mihály irányításával és a gyerekek közreműködésével elkészült az autónk utánfutója. A levegőben már repültek a rádióirányítású repülőink, amelyek Prorok András modellező szakkörvezető segített elkészíteni. A vízen pedig már bizonyított a ShiPET nevű hajónk. Nem süllyedt el, és többféle hajtásmóddal működött – tájékoztatott a helyszínen Murvai József, aki fáradhatatlanul segíti, támogatja a fiatalokat.

A vízre szállás fantasztikus élményét élték át a hétvégén /Fotó: BMH/

– A hajó Szluka András tervei alapján készült, aki már másodéves egyetemista, de szívesen visszajár hozzánk az Edison Klubba. A tervezés a palackok számának megállapításával kezdődött. Az eredmény 140 darab, 1,5 literes palack lett, amelyeket két úszóegységben helyeztünk el. Katamarán törzs mellett döntöttünk, így nem kellett tőkesúlyt alkalmaznunk a borulás megakadályozására. Az első kísérleti célunk annak megállapítása volt, hogy az autónkról leszerelt ventillátor képes-e meghajtani a hajót. Menet közben formálódott a többi meghajtásmód is. Korábban kaptunk rokkantkocsi motorokat, amelyeket András szeretett volna a hajón is látni. Ebben segítségünkre volt Kukla Zsolt, gyenge- és erősáramú technikus, aki a motorhoz elkészítette a hosszú tengelyt és a hajócsavart, valamint a rögzítő elemeket és a motorvezérlő áramkört is. A ShiPET négy kereket is kapott, így nyugodtan nevezhetjük kétéltűnek. Miután találtunk árbócnak megfelelő anyagot, már nem sok akadálya volt annak, hogy vitorla is kerüljön a hajóra. A vitorlát megvarrta nekünk Kecskés Beáta tanárnő. Engedélyt kértünk Kiss János tógazdától, hogy a csorvási horgásztavon kipróbálhassuk a hajónkat.

Az ismeretlen veszélyt vállalva először a programfelelős, Murvai József szállt vízre. Majd Szluka András „hajómérnök” vette át az irányítást, és sikerrel próbálta ki a Kukla Zsolt által készített motoros hajtást. Ezután még egy gyári csónakmotorral sétautakra vitte András a bátor jelentkezőket. Végül az árbocot is felszerelték és vitorlát bonthatott a ShiPET. Nagy siker volt, amikor feltámadt a szél és dagadni kezdett a vitorla, a hajó pedig szelte a habokat.

A fiatalok nagyon sokat dolgoztak a sikerért. Sok segítőjük volt s van, ötletekből kifogyhatatlanok. A ShiPET elnevezés Szilágyi Dávid fejéből pattant ki, az angol ship – hajó szóból származik és a PET palackokra utal a név második fele. Íme, a hajóépítők: Andrékó Patrik, Bánföldi Máté, Csobán Barbara, Fruzsa Mihály (Mitya), Hegyi Gábor, Kerekes Péter, Leszko Noel, Szekerczés Martin, Szilágyi Dávid, Szluka András, Páli Dávid, Vozár János.

Majdnem megtorpantak

Az úszó egységeket és a fedélzetet cseréplécekből készítették, a gyerekek csiszolták és festették: – A cél előtt megtorpantunk, mert kiderült, hogy az inverterünk a ventillátor meghajtásához 24 Voltos, de csak egy akkumulátorunk volt. Kukla Imréhez, az Edison Klub alapító tagjához, a Solargroup Energy Kft. ügyvezető igazgatójához fordultunk segítségért, aki 2 darab 12 Voltos akkumulátort adományozott nekünk. Az úszóegységek orrát a Mechanitech Kft.-ben Fruzsa Mihály termelési vezető készíttette. Így vált teljessé a vízi járművünk – tette hozzá Murvai József.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában