kísérleteznek

2020.07.06. 13:53

Elriasztanák a galambokat Békéscsaba főteréről

Lehet-e valamit kezdeni a galambokkal Békéscsaba főterén, amelyek rengeteg piszkot okoznak? – vetette fel a témát Miklós Attila önkormányzati képviselő a városi közgyűlés legutóbbi ülésén. Szarvas Péter polgármester elmondta: kérte, nézzék meg, miként lehet a madarakat távol tartani az épületektől, hogyan lehet takarítani utánuk.

L. B.

– Két irányba mozdult el az ügyben a város, mindkettő jelenleg kísérleti fázisban van – mondta dr. Bacsa Vendel jegyző. A városháza épületénél kosaras járművet vetnek be a szakemberek, és rendszeresen leszedik a galambfészkeket. A Szent István tér 10. szám alatti épületnél pedig egy speciális anyagot visznek fel a homlokzatra, ezzel igyekeznek elriasztani a madarakat. Hozzátette, megnézik, a kettőből melyik módszer válik be, esetleg a kettőt kombinálva is lehetne alkalmazni.

Két módszert vetnek be a madarak ellen a főtéren /Illusztráció: MW/

A jegyző elmondta, van egy rendelet, amely szerint az ingatlanok tulajdonosainak, használóinak az ingatlanuk előtt, környékén tisztán kell tartaniuk a közterületet. Megnézik, hogy ezt a szabályozást miként lehetne kiterjeszteni a belvárosi vendéglátóhelyekre, üzletekre, hogy ők is takarítsanak.

Csiaki Tamás osztályvezető Miklós Attila önkormányzati képviselő másik felvetésére, miszerint lehet-e módosítani azon, hogy mikor dolgozzon a takarítógép a főtéren, elmondta: lehet változtatni az időponton és az irányon egyaránt. Jelezte ugyanakkor, hogy az Univerzál és a Csaba Center közötti részen élők pont azt kérték, hogy az Andrássy út azon részén nyolc óra után végezzék a takarítási munkákat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában