videóval

2020.05.07. 19:44

Ablakból nézhették a színészek játékát Békéscsabán

A színház házhoz megy címmel zenés sorozatot indított a Jókai teátrum. A legkisebbektől a legidősebbekig minden korosztálynak szóló szórakoztató műsort először csütörtökön délután vitték a művészek a város lakótelepeire. Az előadást otthonról, az ablakokból, az erkélyekről tekinthette meg a közönség.

V. N.

Fotó: LP6DMK2

– A koronavírus-járvány miatt elrendelt kényszerszünetben a színházak nem játszhatnak, nézőink nem tudnak beülni a nézőtérre. Mi viszont szerettünk volna nekik a bezártság alatt is valami kis morzsányi színházi élményt nyújtani, ezért gondoltuk, hogy utazószínpadunkkal elmegyünk a közönségünkhöz – árulta el hírportálunk kérdésére Seregi Zoltán.

Fotók: Lehoczky Péter

A Jókai színház igazgatója egyúttal azt is elmondta, miután megszületett bennük a sorozat gondolata, próbáltak olyan műsorokat összeállítani, hogy lehetőleg minden korosztály megtalálja a dalok közt a kedvencét.

Mint megtudtuk, elsőként Gulyás Attila, Csonka Dóra és Nagy Róbert énekelt az otthonülő közönségnek. A harmincperces összeállításban dalok és duettek, musical- és operettrészletek, rajzfilmzenék, pop- és táncdalok csendültek fel a Mokry-, a Lencsési és a Kazinczy-lakótelepeken.

Nagy Róbert megkeresésünkre elmondta, nagyon örült, hogy végre, ötven nap után ismét színpadra léphetett, találkozhatott a közönséggel, még ha csak ilyen formában is.

– Ugyanakkor kicsit féltünk is, mert hamar híre ment a műsornak, és rengeteg néző írta, hogy szeretnének eljönni, megnézni minket. De minden esetben felhívtuk a közönség figyelmét arra, hogy senki ne mozduljon ki a lakásból. Akik pedig éppen arra sétáltak, megkértük, hogy tartsák be a másfél két méteres távolságot egymás között. Mi is így tettünk a háromszor három méteres guruló színpadunkon – fogalmazott a színművész.

Külön érdekesség, hogy a szabadtéri meglepetésműsorról felvétel is készült, így azok sem maradtak zene nélkül, akik ablakához most nem juthattak el a teátrum színészei. De mint megtudtuk, a társulatnak nem titkolt célja, hogy a művészek előbb-utóbb megtöltsék hangjukkal a megyeszékhely valamennyi lakótelepét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában