beruházás

2020.04.16. 13:53

Kondipark és játszótér létesült Gyulán

Tizenhat különböző elemet sorakoztat fel az a kondipark, melyet a napokban adtak át Gyulán, az Id. Christián László Városi Sporttelepen. A park alkalmas komplett testnevelésórák levezénylésére is, és még a kisebbeknek is nyújt kellő mozgásteret.

P. G.

Befejeződött a szabadtéri kondipark és játszótér létesítése a gyulai Id. Christián László Városi Sporttelepen – tájékoztatott Kónya István alpolgármester. A projekt részben Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban elnyert forrásból valósult meg, az úgynevezett CLLD-program közösség által irányított helyi fejlesztések keretében. A teljes költség 10 millió 628 ezer forint volt, amiből a támogatás összege bruttó 8 millió forint. A különbözetet önerőből és támogatók segítségével finanszírozza a Gyulasport NKft.

Szinte az egész család sportolhat a park területén /Beküldött fotók/

Az önkormányzat kiemelt célja, hogy korszerű, biztonságos, megfelelő színvonalú helyszíneket biztosítson sportoláshoz és szabadidős tevékenységekhez a spotszeretőknek és családtagjaiknak. Eddig a feltételek a sporttelepen nem voltak adottak teljes mértékben, hiányzott egy helyszín, ahol az edzésekre, versenyekre látogató vendégek családtagjai is tartalmasan tölthetik idejüket. A Gyulasport NKft. ennek érdekében egy 150 négyzetméteres kompakt szabadtéri kondiparkot és játszóteret alakított ki az Id. Christián László Városi Sporttelepen, mely a megfelelő hatóságok által kiállított használatba vételi engedély kézhezvételét követően a napokban adtak át.

Kondiparkot egyszerre 26-an használhatják. Az alacsony fekvőtámasz-korláttól a húzódzkodó állványig összesen tizenhat különböző elem használható. Az eszközök masszív fém szerkezetek, nehezen rongálhatóak meg, karbantartási igényük minimális, szakember felügyelete nélkül is használhatóak. A tájékoztató táblákon látható “edzésterv” segíti a helyes használatot.

Az új kondipark ideális helyszín a családok, baráti közösségek, amatőr sportolók edzései számára, enyhíti a mindennapi testnevelés okozta infrastrukturális problémákat, alkalmas élményközpontú testnevelésórák megtartására, így az egészségnevelés és szemléletformálás hatékony eszközének is tekinthető. A park korosztálytól függetlenül használható, ingyenes, 0—24 óráig nyitva tart. A játszótér elsődlegesen 3—8 éves gyermekek számára nyújt jó szolgálatot. Az elérhető eszközök között lengőhinta, rugós motor, csúszda, kötélpiramis is elérhető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában