disznótor

2020.02.21. 14:42

Megőrzik a hagyományokat Gyulán

Ismét megtartotta hagyományőrző disznótoros rendezvényét a Gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesülete pénteken, a város bicerei részén.

P. G.

Nyíri Mihály, a szervezet elnöke hírportálunknak elmondta, immáron harmadik alkalommal hívták életre a programot.

– Legfőbb célunk természetesen az, hogy megőrizzük a tradíciókat, és azokat lehetőség szerint átadjuk a következő generációknak – fogalmazott az elnök. – Természetesen ez csak elképzeléseink egyik része, hiszen legalább ilyen fontosnak tartjuk a közösségépítést, azt, hogy összetartsuk az egyesület tagjait, illetve tágabb értelemben segítsük ebben a helyi civil társadalmat.

Csapatmunkával született a kiváló kolbász /Fotó: Kiss Zoltán/

Nyíri Mihály kiemelte, hogy az eseményen részt vett és azt nagyban segítette Veres András, a választókerület önkormányzati képviselője, hentesmester.

Pénteken orjaleves, sült hús, kolbász, hurka került az asztalokra. Szombaton pedig a civil házban a Gyulakonyhával együttműködve disznótoros ebédre, hurkára, kolbászra, tört krumplira, párolt káposztára várják a több mint száz meginvitált vendéget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában