önkormányzati rendelet

2019.12.22. 06:20

Eltörölték a földadót Vésztőn

Eltörölték a földadót Vésztőn Karakas Anikó polgármester javaslatára azzal, hogy hatályon kívül helyezte a képviselő-testület a települési adóról szóló önkormányzati rendeletet a nemrég tartott ülésén, egyhangú döntés született.

L. B.

Vésztőn egy 2015-ös döntéssel vezették be a települési adót, a földadót. A jogszabály alapján a termőföld tulajdonjoga után, a kataszteri tiszta jövedelem alapján vetett ki adót az önkormányzat.

Karakas Anikó polgármester elmondta, a megyében egyedül Vésztőn adóztatták meg a termőföldet, ennek a tehernek az elfogadottsága nem csak a bevezetéskor volt alacsony, most is többen megkérdőjelezik a létjogosultságát. Bár tudnák hasznos célokra fordítani az adó révén befolyó összeget, úgy véli, elegendő forrással rendelkezik az önkormányzat, nem terhelnék földadóval a vésztőieket.

Karakas Anikó polgármester beszélt a változásról /Fotó: BMH/

Az ülésen szóba került, hogy az építményadó – aminek köszönhetően évente 6-6,5 millió forint folyik be a városi kasszába – eltörlésére is érkezett javaslat. Karakas Anikó polgármester elmondta, a költségvetés ismeretében vissza lehet térni a kérdésre, de alapvetően azt egy évvel később vezetnék ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában