Békés megye

2019.09.24. 06:50

Vegyszer nélkül is takaríthatunk otthon

Tízből kilenc magyar egyetért azzal, hogy saját és gyermeke egészsége, valamint a környezet védelme miatt kevesebb vegyszert kellene használnunk, mégsem tesszük – derült ki a Tudatos Vásárlók Egyesületének (TVE) felméréséből.

Balázs Anett

Bár a válaszadók 65 százaléka tart attól, hogy a vásárolt tisztítószer káros a környezetre, a környezettudatos háztartási vegyszerhasználatról végzett országos felmérés rámutatott arra, hogy a környezetért és az egészségért érzett aggodalom egyelőre kevésbé jelenik meg a vásárlói döntésekben. A megkérdezettek ennek egyik fő okaként jelölték meg, hogy vásárláskor nehezen hozzáférhetőek, nem észrevehetőek az ökocímkés termékek. Ennek eredményeképpen a magyarok 30 százaléka nem találkozott még ökocímkés áruval.

– A megfelelő termékkihelyezéssel új fogyasztói rétegeket szólíthatnának meg a kereskedők. A kutatásunkból például az derült ki, hogy a nők és az általános iskolás gyereket nevelő szülők körében többen találkoztak már a címkével, valószínűleg azért, mert ők kifejezetten keresik is ezeket – magyarázza Gulyás Emese, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa.

Runáné Krizsán Cecília hisz a környezetbarát szerekben /Fotó: Kiss Zoltán/

Egy, a békéscsabai belvárosban működő üzlet tulajdonosa, Runáné Krizsán Cecília elmondta, korosztálytól függetlenül térnek be hozzájuk azok a vásárlók, akik valamilyen környezetkímélőbb szert szeretnének használni. Közülük is a kisgyermekes családok vannak túlsúlyban vagy azok, akiknél valamilyen allergia áll fenn. Jellemzően a környezettudatos mosószerekkel kezdődik az ismerkedés, majd ezt követően egyre többen cserélik le a háztartásukban alkalmazott tisztítószereket is.

– Aki vált, az általában meg is marad a környezetbarát tisztítószerek használatánál – hangsúlyozta Runáné Krizsán Cecília. Hozzátette, ha valaki mégis visszatér az általánosan használt háztartási szerekhez, az leginkább a szagok miatt teszi, hiszen a legtöbb, boltban forgalmazott termékkel ellentétben az ökotisztítószerek nagy része semleges vagy enyhe illattal rendelkezik, ami sokak számára kevésnek bizonyul.

A TVE kutatása arra is rávilágított, hogy a környezetbarát tisztítószerek használatában gátló tényező a negatív előítélet is, ugyanis az emberek 28 százaléka drágábbnak gondolja az ökocímkés háztartási szereket. Bár áruk széles skálán mozog, de szinte minden termékből akadnak pénztárcabarát változatok. A TVE jelentései összefoglalták, hogy a tudatos fogyasztás minden területen nőtt, a biotermékek forgalma például a duplájára növekedett az elmúlt négy évben. A felmérést végző szakemberek szerint hasonló növekedésre lehet számítani a környezetbarát tisztítószerek piacán is.

Mire kerülhet ökocímke?

Az európai ökocímkével rendelkező termékek és szolgáltatások teljes életciklusuk során alacsonyabb környezeti terhelést okoznak. Egy termék teljes életciklusa a nyersanyagok előállításától a termelésen, csomagoláson, szállításon és használaton át a hulladékká válásáig, végül az ártalmatlanításig tart. Az EU Ecolabel csak kiváló teljesítményű és egyben környezetkímélő termékekre kerülhet fel egy független testület elbírálása alapján.

Ön használ környezetbarát termékeket?

Szabó Zita: – Mosószerben nem, de a tisztítószereknél van már olyan, amelyet lecseréltem. Mi is látjuk, hogy milyen hatásokkal jár a környezetszennyezés. Félő, hogy néhány évtized múlva sokkal rosszabb lesz a helyzet és ezt, amennyire lehet, meg kellene előzni. Valamint a gyermekünk védelme miatt kezdtünk elfordulni az agresszív vegyszerektől.

Pocsainé Hámori Edit: – A jól bevált általános szereket vásárolom meg, ha hatékonyabb beavatkozásra van szükség. Összességében az otthoni ecetes, citromos, szódabikarbónás elegyeket kisebb takarításhoz most is használom, de vannak szerek, amelyeket emellé megveszek. Továbbá a szelektív hulladékgyűjtést is fontosnak tartom, erre is odafigyelek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában