Nagy Bika polgárőrfőnökként óvta a rendet a focimeccseken

Mint arról már beszámoltunk, a közelmúltban több száz szurkoló előtt köszöntötték a 25 éve az NB I.-ben bronzérmet nyert Békéscsabai Előre csapatának tagjait, vezetőit. Meghívást kapott a rendezvényre a 65 éves Pallér Sándor is, akit nem sok választott el attól, hogy ő is az Előre játékosa legyen.

– Tizenkilenc évesen a Békéscsabai Honvéd Szalvai SE játékosa lettem katonaként, és a Dugovics laktanyában együtt laktam az előrésekkel, többek között Pásztor Józsival, Kerekes Attilával, Bánáti Imrével. Akkor jutott fel a csapat az NB I.-be, és Ravasz Pali bácsi volt az elnök, aki szerződést ajánlott – mesélte Pallér Sándor. – Ez azonban meghiúsult, mert a „Dugóban” futballozás közben súlyos kézsérülést szenvedtem, és ki kellett hagynom egy évet. Így átváltottam a játékvezetésre, egy évre rá már a megye legjobb bírójának választottak meg huszonévesen. A játékvezetést öt évig csináltam, aztán visszamentem futballozni az Újkígyósba, megye I.-be és megye II.-be. Harmincegy évesen hagytam abba a labdarúgást. Egyetlen szívfájdalmam, hogy nem lehettem NB I.-es futballista kétlábas, irányító középpályásként. Pedig a sérülésem előtt iszonyúan erős voltam, ezért neveztek el Nagy Bikának.

A központifűtés-szerelő és hivatásos sofőri végzettséggel is rendelkező férfi a ’90-es évek elején került újra szoros kapcsolatba a futballal, de már a pályán kívül.

– Szabadkígyóson alapító elnöke voltam a polgárőrségnek, aztán békéscsabai és megyei elnök lettem – emlékezett. – 1990–98 között, amikor szárnyalt az NB I.-ben az Előre, és rengetegen jártak ki a meccsekre, főrendezőként ténykedtem több mint 160 találkozón.

Kiemelte, a mérkőzések előtti napon területbejárással kezdtek, ilyenkor átvizsgálták azt is, nem rejtettek-e el valahova pirotechnikai eszközöket a szurkolók. A mérkőzéseken a beléptetést végezték, mindenkinél megnézték, nincsenek-e nála az akkor divatnak számító pénztárszalagok vagy üvegek, zászlótartó rudak. A polgárőri biztosítás nem számított hálás feladatnak, mert sokszor őket kezdték ki a szurkolók, ha nem ment a csapatnak. Atrocitások is előfordultak a lelátón, de ilyenkor nem a polgárőrök, hanem a kommandósok léptek közbe.

A sok év alatt számos sztori is történt, ezekből idézett fel kettőt Pallér Sándor.

– Egy meccsen a vendégcsapat egyik játékosa megsérült, és a bíró hordágyat kért – emlékezett az egykori főrendező. – Két emberem rohant be, feltették a hordágyra a játékost, de a nagy sietségben egymásnak háttal próbálták meg kivinni, húzták jobbra-balra a segédeszközt. A tévé is közvetítette a meccset, mulatságos jelenetnek lehettek szemtanúi a tévénézők is. Egy másik esetnél a 105 kilós csabai Negrau szenvedett olyan sérülést, hogy hordágy kellett. Két könnyűsúlyú polgárőr, apja és fia rohant be a hordággyal, ráfektették a játékost, de nem tudták rendesen megemelni. Így Negraunak is segíteni kellett a saját lejövetelében, a jó lábával lökdösve magát.

Rongálókat is nyakon csíptek

Pallér Sándor elmondta, olyan is előfordult, hogy az egyik újságíró nem látott ki kellően a sajtópáholyból, és gyorsan hat párnát kellett szereznie magasítónak. A legnagyobb élménye az volt, amikor hajdani híres játékosokat – például Hidegkuti Nándort – kísérhetett fel a helyükre, és közben beszélgetett velük. Polgárőrként a meccsek biztosításán túl több sikeres fogásuk is volt, tolvajokat, rongálókat, garázsfeltörőket csíptek nyakon a rendőrökkel közös járőrözéseken.