Hunya

2019.09.18. 10:51

Fontos az egészségmegőrzés a település életében

Ütemezetten halad a mezőberényi bekötőút felújítása Hunyán – tájékoztatta hírportálunkat Hegedűs Roland polgármester.

P. G.

A településvezető kérdésünkre elmondta, a kivitelező várhatóan tartani tudja az előzetesen meghatározott október végi határidőt, és addigra elkészülhet a község életében fontos beruházás.

Mint arról korábban beszámoltunk, a fejlesztés részeként egy kiemelten fontos, a Magyar Közút kezelésébe tartozó, mintegy három kilométeres útszakaszt újítanak fel ezekben a hónapokban Hunya határában. A rekonstrukciónak köszönhetően megszűnik a község zsáktelepülés-jellege, csökkenni fog az átmenő teherforgalom, illetve erősödik a közlekedésbiztonság.

Az egészségügyi szűrésnek jó fogadtatása volt Hunyán /Fotó: BMH/

Eközben az önkormányzat szociális tüzelőanyag beszerzésére benyújtott pályázatát a Belügyminisztérium kedvezően bírálta el a közelmúltban. A vissza nem térítendő támogatás összege 482 ezer 600 forint, mely 152 mázsa barnakőszén megvásárlására ad lehetőséget a településnek.

A képviselő-testület a pályázat benyújtásakor 96 ezer 520 forint önerő biztosítását vállalta. Hegedűs Roland kérdésünkre elmondta, hogy a késő őszi időszakban részletes tájékoztatást adnak majd az igénylések módjáról. A polgármester hangsúlyozta: nagyon fontosnak tartja, hogy támogassák a nehéz szociális helyzetben élő embereket és családokat. Az önkormányzat éppen ezért a korábbi években is élt a pályázat adta lehetőséggel, és most is ezt tette.

Egy ugyancsak sikeres pályázat révén a közelmúltban ismét széles körű szűrővizsgálaton vehettek részt a helyiek. A projektnek köszönhetően már tavaly októberben is volt egy hasonló kezdeményezés, ami a legutóbbi alkalommal a nagyon fontos csontsűrűség méréssel is bővült.

– Az egészség megőrzése és ellenőrzése valamennyiünk számára fontos, amiben segítséget jelentenek az ilyen és ehhez hasonló szűrőprogramok – húzta alá Hegedűs Roland. A programon az allergiát, a vércukorszintet, a vérnyomást és bizonyos daganatokkal kapcsolatos veszélyeztetettséget is vizsgáltak a szakemberek.

A rendezvénynek kifejezetten kedvező fogadtatása volt, sokan vettek részt az eseményen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában