civilek

2019.09.12. 18:40

Békés megye pályázik a legeredményesebben

„CIVIL INFO – NEA 2020” címmel tartott előadást szerdán a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága a csabai polgármesteri hivatalban. Az esemény résztvevői értesülhettek többek közt a civil területet érintő aktualitásokról és a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2019. évi pályázatainak tapasztalatairól.

Vásári Erzsébet

Szarvas Péter polgármester megnyitóbeszédében elhangzott, örömére szolgál, hogy a Békés megyei civil szervezetek aktivitása már évek óta töretlen, és partnereik az önkormányzatoknak, a lakosságnak, és természetesen egymásnak is. Hozzátette, a kiemelkedő érdeklődés azonban költségekkel is jár, melyhez forrást jelent számukra a NEA pályázat.

Szalay-Bobrovniczky Vince is előadást tartott /Fotó:. Kiss Zoltán/

Zalai Mihály, a Békés megyei közgyűlés elnöke elmondta, tapasztalatai szerint az új civil törvény életbelépése óta kormányzati szinten eddig soha nem látott mértékű források érkeznek térségünkbe, melyek nagy segítséget jelentenek szervezeteinknek. Hozzátette, ez nem csupán számukra jelent támogatást, hanem azoknak településeknek és helyi közösségeknek is, akiknek élhetőbbé tételéhez, és zökkentőmentes működéséhez folyamatosan hozzájárulnak.

Szalay-Bobrovniczky Vince, civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár beszámolójából kiderült, következő évi pályázataikat már október 1-én közzéteszik, hogy a szervezetek minél hamarabb kiválaszthassák a számukra megfelelőt, illetve a megszokottnál korábban megköthessék a szerződéseket. Békés megyéről elmondta, 2524 civil szervezete van, amiből a NEA pályázataira idén 685 jelentkező volt, ami 27,1 százalékos aktivitást, és egyben az országos első helyet is jelenti. Hozzátette, a térség a beadványok sikerességét (53 százalék) illetően is a élmezőnyben van.

Kiemelte, legnagyobb örömére a helyi civil irodáiknak idén összesen 50 millió forinttal több támogatást tudtak nyújtani, ami nagy segítség számukra feladataik ellátásához. Továbbá a pályázati összegeket is növelni tudták, így közel 2 milliárd forinttal többet (idén 5,9 milliárd volt, 2020-ban ez 7,7 milliárdra nő) tudnak szétosztani jövőre a helyesen pályázók között, ami főként az 1 százalékos adófelajánlásoknak köszönhető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában