Galériával

2019.09.02. 17:25

Új védőfödémet kapott a gyulai Nicolae Bălcescu iskola

Ünnepélyes keretek között, a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola tanévnyitó ünnepségével egybekötve adták át az intézményi épület mennyezetének helyreállítási munkálatai során készített új védőfödémet hétfőn. Az eseményen köszöntőt mondott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Papp Gábor

Fotó: LP6DMK2

Az államtitkár elmondta, szeptember kezdete mindig kissé ellentmondásos időszak a diákok életében. Mint kifejtette, a nyári szünet vége és a tanévkezdés szorongása mellett örömteli lehetőség is ez, hiszen az iskola újra a közösséget jelenti a gyerekek, a fiatalok számára. Soltész Miklós fontosnak nevezte, hogy a diákok minél több olyan barátra, ismerősre leljenek, akikre hosszú távon támaszkodhatnak.

– Minden gyermek kincs: az a gyermek is, aki a legjobb tanuló, ahogy az is, aki nehézségekkel küzd – ecsetelte. Kitért arra, hogy hétfőn hazánk 91 nemzetiségi óvodájában és iskolájában, mintegy 15 ezer gyermek és fiatal számára kezdődött el a nevelés-oktatás. Szólt arról az összefogásról, amelynek eredményeként az életveszélyes födémet helyrehozták, felújították az intézményben. A munkálatok költségeit az államtitkárság 50 millió forinttal támogatta.

Siluan Manuilă Magyarországi román ortodox püspök megáldotta az iskolát és tanévet /Fotók: Lehoczky Péter/

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő kiemelte: az iskolának komoly hagyományai vannak – és mint korábbi kórházigazgató megemlítette –, az alma materből később kiváló szakemberek kerültek az egészségügyi intézménybe is.

– Annak, hogy egy közösség, egy nemzetiség megőrizze az önazonosságát a hit és az oktatás az alapja – fogalmazott. – Csak együtt tudjuk az országot építeni.

Dr. Görgényi Ernő polgármester elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy idén ünneplik az intézmény fennállásának hetvenedik évfordulóját.

– A térség románsága méltán lehet büszke a Nicolae Bălcescu iskolára. AZ intézmény pedagógusnemzedékek és diákok generációnak munkája és szolgálata nyomán olyan koponyákat adott az országnak, amire a hazai románság és az egész város büszke lehet – húzta alá. Nyomatékosította, hogy Gyulán évszázados hagyományai vannak a nemzetiségek együttélésének, a románság, a németség és a magyarság közösen formálta a települést azzá a várossá, amelyet ma is ismerünk és szeretünk.

– A román nemzetiségi kultúra közös ügyünk – tette hozzá.

Soltész Miklóst Czeglédiné Gurzó Mária igazgató vezette körül az iskolában Florin Vasiloni román főkonzul, dr. Kovács József és dr. Görgényi Ernő társaságban

Kreszta Traján román nemzetiségi szószóló kiemelte: a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata által fenntartott intézmény zavartalan működését közoktatási megállapodás biztosítja. Hangsúlyozta, MROÖ, a minisztérium és az önkormányzat igyekszik minél komfortosabbá tenni a lehetőségeket a diákok számára, aminek eredményeként az oktatási intézményekben növekedett a gyermeklétszám.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában