Oláh László

2019.06.22. 15:14

Van még hitele a vendéglőben, masszőrként a játékosoknál

A csabai labdarúgás ikonja, Pásztor József hívta telefonon csütörtökön Oláh Lászlót – aki 44 éve masszőr –, hogy Kondoroson azt rebesgetik róla, nincs hitele a helyi Napsugár vendéglőben. A gyúró kikérte ezt magának, és azt mondta, bármikor ott fogyaszthatnak. Pásztor elmondta, három perc múlva tanúbizonyságot tehet erről. Oláh László papucsot vett, és biciklivel két perc alatt, Pásztorékat megelőzve, ott volt a Napsugárban.

Nyemcsok László

– Már eljött az Előrétől, de a fenti példa is mutatja, hogy a barátságok megmaradtak.

– Huszonöt év nagy idő, amit az Előrénél töltöttem masszőrként. Pásztor Józsinak is szerencséje, hogy nem játékosként, mert kiszorult volna a kezdőből. A tréfát félretéve, ha Józsi hív, azonnal ott vagyok, ahol mondja. A szememben ő minden idők legjobb békéscsabai futballistája.

Elismerték Oláh László Előrénél eltöltött negyed évszázados munkáját /Fotó: Kiss Zoltán/

– Olyan emléket is őriz, amit eddig nem mondott el senkinek.

– Amit masszőrként nem tudtam megoldani, mert orvosi probléma volt, azt az orvosokra bíztam. Kizárólag csabai szakemberekre. Ennek a szaktudásuk mellett az is oka volt, hogy Józsinak Budapesten egy vállműtéte során benthagyták a sebben a tampont, ami majdnem végzetes lett. Így ő is a csabai orvosokat, dr. Gyulai Miklóst, dr. Bardócz Lászlót, dr. Dányi Józsefet helyezte előtérbe. A maiak közül dr. Barta Szabolcsnál és dr. Bánhegyi Szabolcsnál szintén jó kezekben vannak a labdarúgók.

– Eddig a futballról beszélgettünk, de olimpiai és világbajnokok is kerültek a kezei közé.

– Hosszú lenne a felsorolás Kőbán Ritától Növényi Norbertig. Budapesten ugyanis dolgoztam a Csepel birkózó- és kajak-kenu szakosztályánál, majd az Építők női kézilabda-együttesénél is.

– Ki látta meg önben a gyúrói tehetséget?

– Vinkovics Lajos, a Vasas, valamint a magyar labdarúgó-válogatott masszőre. Kellett az Előréhez egy gyúró, engem szemeltek ki. Vinkovics azt mondta, lehet belőlem valami, mert jó a kézügyességem, a rálátásom bizonyos sérülések kezelésére. Három évig tanultam a TF-en, itt lényegében mindent elsajátítottam, ami a sportágakat, a sportolók különböző izomcsoportjait illeti. A KISOSZ-nál az OKJ-s masszőri tanfolyam gyakorlati részét is tanítottam.

– Volt egy kiváló barátom, Klembucz Ferenc (Buci), aki a kézilabda-válogatott masszőre is volt. Azt mondta, egy-egy gyúrásnál szeletelt füstölt kolbászt is használt.

– Ez nálam is bevált, olyannyira, hogy még Mészöly Kálmán edzői időszakában disznótorokat tartottam a csapatösszetartást erősítve. Voltak pesti vagányok is a csapatban – például Pogács Feri –, akiknek újdonságot jelentett egy disznótor, de hamar megkedvelték.

– Ha már Mészöly Kálmán, állítólag az egyik meccsen az ön lányát miatta kellett kivezetni a pályáról.

– Tünde ötéves gyerekként jól ismerte Kálmánt, az említett disznótorok miatt is. Közel laktunk akkor az Előre-pályához, és Tünde elszökött otthonról, majd beszaladt a pályára meccs közben, hogy megkeresse Mészölyt, és puszit adjon neki. A rendezőség jól végezte a dolgát, nem jutott el hozzá a lányom.

– Akinek azóta három gyermeke is van, az ön unokái. Bemutatná őket?

– Ádám útmérnök, Noémi fodrász, a legkisebb, Rebeka pedig általános iskolás.

– Ha nem az Előrének és a Kondorosnak szurkol, akkor melyek a kedvenc csapatai?

– Most a Körösladány megye I.-es gárdája, ahol masszőrként dolgozom. A külföldi csapatok közül a régi emlékek miatt a Bayern München, a Real Madrid és a Manchester United a kedvencem.

Névjegy

Oláh László 1946-ban született Kondoroson. Itt járt általános iskolába és mezőgazdasági technikumba. Molnárként is dolgozott, követve édesapját, aki többek között a békéscsabai István malom főmolnára, a kondorosi Hanzus malom üzemvezetője is volt. Oláh László futballozott Kondoroson, majd Cegléden és Mezőtúron az NB II.-ben középhátvédként. Amikor a békéscsabai Kner Nyomda szállítási csoportvezetőjeként tevékenykedett, a békéscsabai Előre ifjúsági labdarúgócsapatainál ellátta a technikai vezetői teendőket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában