adomány

2019.05.02. 16:17

Egymilliós támogatással segítik a koraszülöttmentést

Ötszáz-ötszázezer, vagyis összesen egymillió forinttal segíti a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványt a 104.0 Rádió1 és Global Safe Services Kft. – jelentette be a gyulai Almásy-kastély előtt megtartott csütörtöki sajtótájékoztatón Benkó György ügyvezető-tulajdonos. Mint elmondta, dr. Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgató-főorvosa hívta fel a figyelmét korábban az alapítvány munkájára.

Papp Gábor

– Mind a 104.0 Rádió1, mind a Global Safe Services munkájában fontos szerepet tölt be a fiatalokat megszólító, értékteremtő rendezvények segítése – hangsúlyozta Benkó György. Kitért arra, hogy a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány támogatása nem egyetlen évre, hanem hosszú távra szól.

A szerző felvétele

Hozzátette, a konkrét pénzbeli adomány mellett a rádió híreiben, programajánlóiban is szerepet kapnak majd a karitatív szervezet információi, a támogatók, illetve az egy százalékos kampányok is.

Dr. Fodor Zsuzsanna, az alapítvány kuratóriumának tagja elmondta, rendkívül fontosnak tartja, hogy egy hosszú távú támogatást jelenthettek be.

Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed arról szólt, hogy folyamatosan dolgoznak a koraszülőttmentő zökkenőmentes üzemeltetése érdekében. Felhívta a figyelmet, hogy közeledik az adóbevallások leadási idejével kapcsolatos aktualitásokra.

– Aki méltónak érez minket arra, hogy adója egy százalékával támogassa munkákat, kérjük tegye meg. Minden forintnak fontos szerepe van a mentőautó működtetésében – húzta alá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában