Galériával

2019.04.29. 17:14

Megújult sírkertben nyugszanak a hősök Békéscsabán

Ünnepélyes keretek között átadták hétfőn Békéscsabán a honvédelmi tárca segítségével felújított első világháborús katonatemetőt, ahol annak idején több mint hétszázan leltek örök nyugalomra.

Licska Balázs

Az első világháború miatti mozgósítás nagy mértékben érintette Békés megyét és Békéscsabát is – mondta beszédében Szarvas Péter, a város polgármestere, hozzáfűzve, hogy a 101-es gyalogezred jelentős részben ugyancsak békéscsabaiakból, Békés megyeiekből állt.

A hősök iránti tisztelet méltó kifejezésére építették ki a Németh Lajos utca és a Lipták András utca sarkán lévő katonatemetőt Bischotka János 101-es főhadnagy tervei alapján, amit aztán 1918-ban szenteltek fel. Anno Békéscsabán hadikórház működött, és egészen egyedülálló, hogy hat nemzet katonái nyugszanak a sírkertben. A 728 sírból 489-ben magyar hős lelt örök nyugalomra, de vannak oroszok, szerbek, olaszok, németek, románok, valamint ismeretlen nemzetiségűek is.

Pihenjetek békén, virágos hant alatt, ámde szellemetek a sírban nem marad – idézte Szarvas Péter, hogy milyen felirat olvasható a katonatemető központi részén található emlékművön, Pop Vilhelm és Papp László sebesült honvédot ábrázoló alkotásán. A városvezető hangsúlyozta: a megyeszékhely önkormányzata elkötelezett abban, hogy méltó módon őrizzék a hősök emlékét, azt tisztelni, ápolni kell, hiszen ez is lényeges momentum a jövő tekintetében.

Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára is beszédet mondott az ünnepélyes átadáson

Békéscsaba polgármestere jelezte: a korábbi években a sírok megrongálódtak, a katonatemető környezete nem volt rendezett, ezért volt fontos, hogy a Honvédelmi Minisztérium támogatásával rendbe tették az eldőlt síremlékeket, a temető kerítését, az emlékmű környezetét, a sétányokat.

– Rengeteg békéscsabai családot ért valamilyen veszteség az első világháborúban – mondta beszédében Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára. Emlékeztetett, hogy a 101-es gyalogezredet 1883-ban hívták életre, és katonáinak felét az akkori Békés megye adta. Kiemelte: a magyar bakák hűséggel, becsülettel szolgálták a hazát, a 101-es pedig egyet jelentett a hősiességgel és a bátorsággal, több dicsőséget is hozott a gyalogezred.

Fotók: Lehoczky Péter

Ahogy a helyettes államtitkár, úgy Herczeg Tamás országgyűlési képviselő is aláhúzta, hogy mintegy félezer békéscsabai katona idegen földben nyugszik, és hogy az ő emlékük előtt is fejet kell hajtani. A politikus felfoghatatlannak nevezte, hogy az első világháború 15 millió áldozatot követelt. Szólt arról, hogy anno hazánkban füzeteket adtak ki, amelyekben, összesen 39 ezer oldalon sorolták az elesetteket és a velük kapcsolatos információkat.

– Békéscsaba az elsők között állított emléket a hősöknek, akik példát mutattak hitből, hazaszeretetből – hangsúlyozta Herczeg Tamás. Az országgyűlési képviselő felhívta a figyelmet: az itthon maradottak is hősök, hiszen a vérzivataros idő után ők építették újra az országot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában