Lego-robotverseny

2019.03.08. 16:45

Robotharcosok bizonyítják tudásukat a programozásban

Robotok küzdenek meg egymással a megyeszékhelyen ezekben a napokban. A Legóból épített robotoknak egy ügyességi és egy szumómérkőzésből álló feladatot kell  teljesíteniük. Ebben az esztendőben harmadik alkalommal rendezi meg ugyanis az országos Lego-robotversenyt a Békéscsabai Szakképzési Centrum Nemes Tihamér Gépészeti, Informatikai és Rendészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma.

B. O.

A versenyre az ország minden részéről és külföldről is érkeztek nevezések, összesen több mint harmincan vesznek részt a pénteki és a szombati küzdelmekben.

A versenyekről szólva Maczik Mihály András, az iskola igazgatója elmondta, két kategóriában kétfős csapatok nevezhettek. A szumómérkőzéseken két robot küzd meg egymással, a számukra felépített egy méter átmérőjű ringben.

Fotók: Imre György

A robottervezés és -programozás kategóriában pedig egy épített pályán kell a robotoknak végighaladniuk adott idő alatt. Mint megtudtuk, ez utóbbinál a pályát a verseny napján ismerték meg a versenyzők, akik a helyszínen építették meg ehhez a megfelelő eszközt legóból. A programozás is a helyszínen zajlott, mindezekre pedig összesen két óra állt rendelkezésre.

A pénteki szumó­selej­te­zőknél a megmérettetés végső célja az volt, hogy az egyik robot kilökje vagy kitolja a körből a másikat. Így a menetnek akkor volt vége, ha az egyik robot elhagyta a küzdőteret.

Az idei verseny főtámogatója, a Linamar Hungary Zrt. volt. Parászka Tibor, a vállalat humánpolitikai igazgatója lapunk kérdésre elmondta, jelenleg a negyedik ipari forradalom korszakát éljük, mely az informatika és az automatizálás jelentős fejlődéséről szól, az ipari folyamatok digitalizációja és az automatizálás egyszerűsítése pedig egyre nagyobb szerepet kap.

– Egy robotprogramozó-verseny kitűnő színtér arra, hogy a résztvevők játékos formában olyan kompetenciákra tegyenek szert, amelyek később nagyban segítik őket, hogy sikeresek legyenek a jövő munkahelyein. Reméljük, hogy a robotizálás, automatizálás iránti érdeklődésük megmarad, és felnőttként már hivatásként foglalkozhatnak ezzel a területtel – tette hozzá Parászka Tibor.

Ezek is érdekelhetik