35. évforduló

2019.01.18. 20:55

Néptánccal, visszatekintéssel és jövőbeli tervekkel ünnepelték Szeghalom születésnapját

Kalotaszegi hajnalival, legényessel és szeghalmi táncokkal ünnepelte Szeghalom várossá minősítésének 35. évfordulóját péntek délután a Művelődési-, Sport és Szabadidő Központ színháztermében. Az ünnepségen dr. Kovács József országgyűlési képviselő és Macsári József polgármester is beszédet mondott.

N.-L. V.

Kovács József azt mondta, a szeghalmi emberek olyan várost építettek, olyan közösséget formáltak, amilyenek ők maguk is, és amire méltán lehetnek büszkék. Erős, szorgalmas, dolgos és emberközpontú – ezek azok az értékek, amellyel nem csak Békés megye, hanem Magyarország tiszteletre méltó településévé váltak.

Fotók: Lehoczky Péter

Macsári József először felelevenítette a település múltját, majd a jövőjére tért ki. Mint fogalmazott, 1985-től számos korszerűsítés történt annak érdekében, hogy a város a fejlődés útjára léphessen. Ekkortól foglalkoztak a vezetékes gáz bevezetésével, az egészséges ivóvízbázis feltárásával, megszületett az igény az új víz-tisztítómű kialakítására. Közben a városi ranghoz méltón kerékpárutak épültek, folyamatosan nőtt az aszfaltburkolattal kiépített autóutak és a gyalogjárdák kilométerben mért hossza is. Majd a 90-es években – a fejlődés alapjainak letétele után – az intézmények felújítása, mint például a könyvtár, az iskola, az idősek otthona, a városi bíróság épülete kerül sorra.

– Azt gondolom, első polgármesteri megválasztásom óta, ezen az úton továbbhaladva igyekeztünk és igyekszünk a mai napig az egykori és a jelenlegi munkatársaimmal a fejlődést szolgálni, a településünket élhető és szerethető várossá formálni – fogalmazott Macsári József. – Elmondhatjuk például, hogy mára Szeghalom minden utcája szilárd útburkolattal rendelkezik; épületeink, intézményeink, parkjaink rendezettek és az iparágak letelepedését is szívügyünknek tekintjük.

A jövőbeli tervek kapcsán a polgármester kiemelte, számos felújítás, beruházás van a tarsolyukban. Idén többek között elkezdődik az idősek otthona energetikai korszerűsítése, a könyvtár, valamint a Kinizsi utcai iparterület infrastrukturális fejlesztése, a leszakadt újtelepi városrész lezárkóztatására és a zsidó temető felújítása is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában