ünnepélyes átadás

2018.11.10. 19:53

Átadták a felújított gyulai Dürer iskolát

Ünnepélyes keretek között adták át a gyulai Dürer Albert Általános Iskola felújított épületét szombaton a fürdővárosban.

Papp Gábor

Fotó: Jenei Péter

Zámori Ida intézményvezető köszöntőjében hangsúlyozta: egy 21. századi igényeknek megfelelő, modern, új arculatú iskola született meg a fejlesztés eredményeként.

Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója beszédében elmondta, az iskola 1960-as években épült, majd 1986-ban új szárnnyal bővült székhelyének korszerűsítése történt meg a szombaton átadott beruházás eredményeként. Mint kitért rá, a 2016-ban megvalósult akadálymentesítéstől eltekintve az elmúlt évtizedekben nagyobb felújítást nem hajtottak végre az épületen mostanáig. A közelmúltban elkészült fejlesztés részeként egyebek mellett modern nyílászárókat építettek be, a belső tereket kifestették, a burkolatot kicserélték és korszerűsítették az épületgépészetet.

Fotó: Jenei Péter

Dr. Görgényi Ernő polgármester kiemelte, a városban kiemelt figyelmet fordítanak az oktatási intézmények rekonstrukciójára, így pályázati segítséggel a város mind a négy állami általános iskolájában beruházások valósulhatnak meg. Hozzátette, az elnyert 144,8 millió forint mellett az önkormányzat és a Gyulai Tankerületi Központ egyenként több mint 28-28 millió forinttal járult hozzá a Dürer iskola rekonstrukciójához. Ebből a közel 58 millió forintos összegből az épület külső homlokzatát újították fel.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő kifejtette, a Gyulai Tankerületi Központ a választókerület 13 településen van jelen. Ezeken a helyeken a központ 12, az Emberi Erőforrások Fejlesztése Operatív Programon elnyert pályázat segítségével 2 milliárd 331 millió forint értékben valósít meg fejlesztéseket.

Dr. Maruzsa Zoltán köznevelést felelős helyettes államtitkár elmondta, a mostani időszakban 812 oktatási intézmény újul meg hazánkban mintegy 276 milliárd forintos uniós, illetve hazai forrásból.

Fotó: Jenei Péter

Az EFOP programban 125,4 milliárd forintból 559 oktatási intézmény rekonstrukciója valósul meg. További 49 milliárd forint a Modern városok program keretében áll a megyei jogú városok rendelkezésére, amelyből 20 intézményt lehet korszerűsíteni. Folyamatosan épülnek tornatermek, tanuszodák és új tantermek is, erre a célra 75 milliárd forintot fordítanak, amely 158 intézményt érint. Egyedi döntések alapján 8 intézmény újul meg 10 milliárd forintból.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában