Átadó

2018.10.07. 13:26

Szlovák ősök értékeit őrzik Mezőberényben

Ünnepélyes keretek között adta át a szlovák ősök tárgyi és szellemi értékeit felvonultató bemutató termet szombaton délelőtt a helyi szlovák nemzetiségi önkormányzat és a Mezőberényi Szlovákok Szervezete a szlovák közösségi házban.

P. G.

Borgula Györgyné, a szervezet elnöke kiemelte, a kezdeményezéssel szüleikre, nagyszüleikre és dédszüleikre emlékeznek, illetve tisztelegnek az ősök előtt. A bemutató termet az Emberi Erőforrások Minisztériumának 1,5 millió forintos támogatásának segítségével hozták létre. A szaktárca döntését követően kezdődött a „kis múzeum” tárgyainak összegyűjtése és berendezése.

– A bemutató terem készítése, rendezése folyamán éreztük, hogy olyan emlékek villantak fel bennünk, amelyek életünk során felejthetetlenek és maradandóak. A képek emlékként jöttek belőlünk – fogalmazott az elnök.

Mint az a Mezőberény.hu oldalán olvasható, Litvai András, Szlovák Kultúra Baráti Kör Kolárovó elnöke elmondta, a bemutató terem gyarapításához Berényből származó régi szlovák Bibliákat és egy kézi darálót hoztak vissza, illetve átadtak egy emléktáblát is a 2015-ben a Jeszenszky utcában ültetett barátságfához.

Nagy Tamás, az Országos Szlovák Önkormányzat alelnöke hangsúlyozta, a mezőberényi szlovákok sokat tesznek a már feledésbe merült hagyományok felélesztéséért. A mai világban nagy szó, hogy a közösség egy pillanatra megáll, és a múltjára emlékezik.

Nobik Erzsébet nyugalmazott evangélikus lelkész szlovák nyelvű igehirdetésében az emlékek fontosságáról szólt.

Siklósi István polgármester rávilágított: a mezőberényi szlovákok részéről az egyik komoly vállalás a közösségi ház kialakítása, a másik pedig a bemutatóterem létrehozása volt.

A szlovák ősök tárgyi és szellemi értékeit bemutató terem ajtaját Siklósi István és Cservenák János, a nemzetiségi önkormányzat elnöke nyitotta meg az érdeklődők előtt.

Az ünnepséget követően a Nefelejcs Óvodába járó gyermekek adtak szlovák nyelvű műsort, a piaccsarnokban míg a gazdaudvarban helyi kézművesek mutatkoztak be. Az érdeklődők a Mamicska konyha főztjeit kóstolhatták meg. Bemutatták a most megjelent Nagymamáink sütötték süteményes könyv hatodik részét, és műsort adott a Mezőberényi Szlovák Pávakör.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában