2018.10.26. 17:22
Piros virágú vadgesztenyét ültetnek
Megkezdődött a Béke sugárúti gesztenyefák kiültetése péntek délelőtt Gyulán.
A helyszínen megtartott sajtótájékoztatón dr. Görgényi Ernő polgármester emlékeztetett arra, hogy a Béke sugárúti gesztenyefasor megújítására azért van szükség, mert az elmúlt évtizedekben több növény állapota leromlott, veszélyessé vált, ezért egy részüket ki kellett vágni.
A harmincnyolc kivágott fa helyére az önkormányzat 45, míg a Clean-Way Kft. tizenhat gesztenyefát vásárolt, amelynek elültetését kezdték meg pénteken. A polgármester kiemelte, az eseményre meghívták a területen működő Implom József általános iskola diákjait, hiszen a növények a jövőt szolgálják.
Petrovszki Krisztián, az említett cég ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, kiemelten fontosnak tartják a környezetvédelmet, és cégük szén-dioxid kibocsájtását redukálják nullára a fák segítségével.
Szászné dr. Várkonyi Adrienn, a város főkertésze elmondta, piros virágú vadgesztenyefákat ültetnek el a Béke sugárúton. Ez a fajta fodrosabb szélű, kicsit alacsonyabb lombkoronájú, mint a hagyományos vadgesztenye, valamint ellenállóbb az aknázó mollyal szemben.