GYOMAENDRŐD

2018.09.10. 15:20

Tartós élelmiszerekkel neveztek a jótékonysági sétára

A Mozgáskorlátozottak és Hadirokkantak Gyomaendrődi Egyesülete jótékonysági futást és sétát hirdetett a hétvégén.

B. A.

Nevezni egy kilogrammnyi tartós élelmiszerrel lehetett. A résztvevőknek egy 1200 méteres pályát kellett teljesíteniük, futva vagy sétálva, ezt mindenki maga dönthette el. Liszt, cukor, száraztészta és ehhez hasonló tételek sorakoztak az egyesület székhelyén elhelyezett ládában, melyben összesen mintegy 60 kilogramm nevezési díj gyűlt össze. Az egy-két gyermekből és nagyobb számú felnőttekből összeállt mezőny végül a séta mellett döntött. A menet, élükön két kerekesszékes egyesületi taggal, a székház elől indult, majd egy kisebb séta után oda is tért vissza, ahol minden résztvevő oklevelet kapott.

Hangya Lajos, az egyesület egyik elnökségi tagja elmondta, az évről-évre meghirdetett program célja, hogy az ily módon összeszedett tartós élelmiszerekkel tagjaikat támogassák.

– Ami egy-egy ilyen versenyen befolyik, azt az egyesület kipótolja, így 20-25 rászoruló tagunknak tudunk segíteni. A futás után pedig jótékonysági ruhabörzét tartunk. Az év folyamán számos ruhaadományt kapunk, és ilyenkor ezeket a holmikat kínáljuk megvételre. Semminek nincs megszabva az ára, mindenki annyit fizet egy-egy darabért, amennyit gondol – fejtette ki Hangya Lajos.

Hozzátette, minden fillérnek nagyon örülnek, hiszen csak az egyesület székhelyének fenntartása éves szinten 400 ezer forintjukba kerül. A tagdíjakból ennek csak egy részét tudják fedezni, a többit adományokból és a támogatóktól befolyt pénzből fedezik.

Gugolya Jánosnétól, az egyesület elnökétől megtudtuk, jelenleg mintegy 422 tagjuk van, akik főleg Gyomaendrődről csatlakoztak, de az egyesület kötelékébe tartoznak Dévaványáról, Ecsegfalváról és Hunyáról is. A jótékonysági futáson kívül számos programjuk van, többek között előadásokat, kirándulásokat szerveznek. Emellett az egyesület segítséget nyújt a különféle támogatások megszerzésében, valamint azon fáradoznak, hogy a mozgáskorlátozott és fogyatékkal élő embereket elfogadtassák a társadalommal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában