GYULA 

2018.08.01. 09:03

Másfél ezer diák oktatását teszik könnyebbé

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a Dürer Albert általános iskola felújítása csaknem 145 millió forintos támogatásból valósul meg, melynek előrehaladott munkálatairól kedden számoltak be az érintettek.

B. O.

A tájékoztatón elhangzott, a felújítást június közepén kezdték el, melynek során többek közt kicserélik a nyílászárókat, belső felújítási munkákat végeznek, s a burkolatok, valamint az elektromos hálózat is megújul. Mindezek mellett a homlokzatot is szigetelik. A tervek szerint a kivitelezés október végéig tart, de a nagyobb munkálatok szeptemberig befejeződnek, így a tanévkezdés zavartalanul elindulhat az iskolában.

Dr. Görgényi Ernő, a város polgármestere elmondta, a külső homlokzat rekonstrukciója, szigetelése nem szerepelt az eredeti projektben, ezt 57 millió forintból valósítják meg, melyet a Gyulai Tankerületi Központ és az önkormányzat közösen finanszíroz, fele-fele arányban.

Teleki–Szávai Krisztina számolt be a fejlesztésekről. Zámori Ida, az általános iskola vezetője mellett dr. Kovács József és dr. Görgényi Ernő /A szerző felvétele/

A városvezető úgy fogalmazott, a felújítás a település megtartóerejét is növeli. Elmondása szerint a családok számára elsődleges szempont a helyi oktatási intézményrendszer minősége, akkor, amikor arról döntenek, hogy hol telepednek le, állapodnak meg.

– Ezért is célunk az oktatási és nevelési intézmények fejlesztése – tette hozzá dr. Görgényi Ernő.

Teleki–Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója elmondta, a tankerület köznevelési intézményeinek kétharmadában valósul meg olyan infrastrukturális beruházás, amely segíti a korszerű oktatási környezet megteremtését. Az elhangzottak szerint a felújításokkal mintegy 1500 tanuló oktatása válhat eredményesebbé, és több mint 160 pedagógus dolgozhat kedvezőbb feltételek közt.

Dr. Kovács József, a térség országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón a gyulai mellett kiemelte a füzesgyarmati, a sarkadkeresztúri és a szeghalmi iskolák felújítását is, ahol már szintén megkezdődtek a munkálatok, október végi határidővel. Beszédében hangsúlyozta, a régóta várt és most megvalósuló fejlesztések az oktatók, pedagógusok munkája mellett az itt tanuló diákok mindennapjait segítik és teszik könnyebbé.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában