Magyar-szerb gazdasági fórum

2018.06.07. 17:21

Erősítik üzleti kapcsolataikat

Magyar-szerb gazdasági fórumot és üzletember-találkozót rendeztek csütörtökön Békéscsabán, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában. Az eseményen kilenc szerbiai és tizenhét Békés megyei vállalkozás is részt vett, hogy egyebek mellett arról is egyeztessenek, melyek lehetnek a további gazdasági együttműködés lehetséges területei.

Papp Gábor

Dr. Orosz Tivadar, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, a magyar-szerb gazdasági együttműködés erősödésével párhuzamosan kedvezően alakulnak a politikai kapcsolatok is, amit a februárban megtartott budapesti magyar-szerb közös kormányülés is bizonyít.

– Szerbia még nem tagja az uniónak, de számos olyan előnye van a szomszédos országgal való együttműködésnek, ami megkönnyítheti az export növekedését Oroszország felé, s a vámszabad területek rendszere is létezik Szerbiában – ecsetelte. – A két ország közötti külgazdasági kapcsolatok jelentősen fejlődtek. 2016-ban az összforgalom 2 milliárd euró körül mozgott, míg 2017-ben már megközelítette a 2,5 milliárd eurót.

Slobodan Vojinovic és dr. Orosz Tivadar is úgy véli, nagy lehetőség rejlenek a szerb-magyar együttműködésben.

Slobodan Vojinovic, a Szerbiai Gazdasági Kamara Észak-bácskai Közigazgatási Körzet Regionális Gazdasági Kamarájának megbízott igazgatója hangsúlyozta, a két ország gazdasági és társadalmi együttműködése jelenleg a legmagasabb szinten van.

– A csütörtöki találkozó egy újabb lépés a további fejlődés érdekében – hangsúlyozta. – A megyék hasonlóan kapcsolódnak össze, mint három olimpiai karika. A középső „karika” Békés megyét jelképezi, a szélső karikák a romániai és a szerbiai területeket.

Fotók: Lehoczky Péter

A csütörtöki kezdeményezés üzenete, hogy mindannyian Európa egyik legnagyobb régiójához, a Duna–Tisza-Körös-Maros régióhoz tartoznak, s olyan projektet hoznának létre, ami ezt az együvé tartozást fejezné ki. Török György, a Magyar-Szerb Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szervezetük munkáját mutatta be. Dr. Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója elmondta, több mint egy éve dolgoznak együtt a BMKIK-val.

– A napokban tesszük le közösen a szakképzési munkacsoport koncepcióját az asztalra, megoldásokat keresve a foglalkoztatás, az elvándorlás megyei kérdéseire – húzta alá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában