haditorna

2018.05.24. 11:29

Honvédelmi feladatokban kellett bizonyítaniuk a fiataloknak

A Magyar Tartalékosok Szövetsége Békés megyei szervezete minden évben haditornákon méretteti meg a tanuló ifjúságot honvédelemmel kapcsolatos feladatok végrehajtásával.

????????????????????????????????????

Tizehat év alatt hagyománnyá vált ez a versenyzési forma az általános és középiskolás korosztály körében. Mint ahogy az is, hogy a szervezet orosházi csoportja is külön megrendezi tavasszal városi-regionális haditornáját, amelyre most is sor került a Gyulai Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakképző Iskola Orosházi Oktatási Centrumában.

Hét csapat vállalta a szombati megmérettetést és öt harcászattal kapcsolatos feladatot kellett teljesíteni. Az ünnepélyes megnyitón Antal László orosházi városi elnök, önkormányzati képviselő, mint házigazda köszöntötte a résztvevőket, majd a megyei szervezet alelnöke, Gulyás László alezredes tolmácsolta az elnökség üdvözletét. Jelen volt Wertheim Albert ezredes, Dr. Zahorán János százados, elnökségi tagok és Gregor László tartalékos százados, békéscsabai városi elnök is.

A csapatok az I. világháború eseményeit felölelő feladatlap kitöltésével kezdték a versenyt, majd következett a többi feladat, a füves – dombos területen terepfutás, a gyakorló gránát dobással, sebesült szállítással, kúszással „színesített” akadálypálya.

A négy tagú csapatok légpuska lövészeten is részt vettek és az AK-47 típusú gépkarabély szét- és összeszerelése zárta a feladatok sorát. Azok a versenyzők sem unatkoztak, akik éppen várakoztak, hiszen megtekinthették a kivonuló tűzoltó kocsit, eszközeit,beülhettek a baleseti helyszínelő rendőrök autójába, megismerkedhettek hagyományos magyar szablyavívás rejtelmeivel is.

A déli eredményhirdetésnél a következő sorrend alakult ki

A versenyt a Gyulai Szakképző Centrum orosházi Kossuth Lajos Szakgimnázium „Benzoil- Engomin- Metiliszter” csapata nyerte. A második a Székács József Evangélikus Gimnázium (Orosháza) EVA I.csapata lett, míg a harmadik helyen a „Viharsarki Harcosok”, a MATASZ békéscsabai ifjúsági csapata végzett, amely a békéscsabai Lakótelepi SE MATASZ tag goshinkai karatésaira épült és három csabai iskola – Szlovák nyelvű, Jankay Tibor és a Kazinczy Ferenc – tanulóiból állt. Különdíjat kapott orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Rákóczitelepi Tagintézményének „Tigriskocsi” csapata. A versenyen részt vettek a békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános iskola („Viharsarki harcosok”, a házigazda iskola „Royal Team” és a Székács József Evangélikus Gimnázum „EVA II.” csapatai.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában