tündérkert

2018.04.28. 15:53

Óvják az őshonos és tájjellegű gyümölcsfajtákat a békési létesítményben

Sokszínű rendezvény keretében mutatták be a békési Tündérkertet az érdeklődőknek szombaton délelőtt.

P. G.

Hégely László, a Békés és Környéke Biokultúra Egyesületen belül működő Tündérkert Baráti Kör életre hívója lapunknak elmondta, a program legfőbb célja az volt, hogy egy tavaszi köszöntő és bemutató keretében népszerűsítsék a kezdeményezést.

A Kovács Gyula porszombati erdész által életre hívott Tündérkert mozgalom azért jött létre, hogy globalizálódó világunkban megőrizzék az őshonos, illetve tájjellegű Kárpát-medencei gyümölcsfajtákat, amelyek egyre inkább eltünedezőben vannak. A békési létesítményben már 165 fa, 140 fajta növény található. A gyűjtés és az oltások pedig folyamatosak, hiszen szeretnék a faállományt 300 darabosra duzzasztani.

Hégely László kérdésünkre elmondta, almafából van a legtöbb, de természetesen meggy, barack, szilva és cseresznye is megtalálható tömbösítve a kertben. A növények szépen fejlődnek, bár a terület gondozóinak már második éve kell megküzdeniük az amerikai bivalykabócákkal.

Fotók: I. Gy.

Hégely László kérdésünkre kifejtette, a talán legkülönlegesebb fajtának a Budai Domokos alma számít, amit Erdélyben az almák királyának is hívnak. Budai Domokos Bem seregében harcolt, és a harcokban elesett. Az almafát a legenda szerint unokaöccse, Budai József nemesítette a tiszteletére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában