elismerés

2018.03.24. 19:28

Átadták az idei békési Nefelejcs-díjakat

Idén Matajszné Szőnyi Graciella zenepedagógus és Barkász Sándor vállalkozó vehette át a békési Nefelejcs-díjakat.

P. G.

Az elismeréseket a helyi galériában megtartott nagyszabású szombat délutáni ünnepségen adta át a Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Egyesület elnöke, Balog Gáborné és a szervezet alelnöke, Oláh Ibolya.

A civil szervezet 2009-ben ítélte oda először a díjakat. Azóta évente két-három személynek nyújtják át az egyre nagyobb megbecsülésnek örvendő elismerést. A kitüntetéssel olyan személyiségek munkássága előtt hajtanak fejet, aki sokat tettek a helyi kultúra, művelődés és oktatás területén, tevékenységükkel segítik a helyi tehetségek kibontakoztatását. Az ünnepi műsort az egyesület ezúttal is kifejezetten a díjazottaknak állította össze, illetve Szegfű Katalin, a szervezet alapító tagjának összeállításában egy kisfilmet is megtekinthettek az érdeklődők a Nefelejcs Egyesület tavalyi munkájáról.

A szervezet Matajszné Szőnyi Graciellát több évtizedes kiemelkedő és példamutató zenepedagógusi munkájáért, valamint a kultúra egyéb területein kifejtett tevékenységéért tüntette ki a Nefelejcs-díjjal.

Barkász Sándor a Családért Alapítványon keresztül évek óta számos jótékonysági akcióval segíti a rászorulókat. A Szeged-Csanádi Egyházmegyével közösen nyolcadik éve működteti az általa életre hívott, a munkahely-teremtés képességével felvértezett fiatalokat felkaroló Delta Akadémiát. Segíti a Belencéres Néptáncegyüttest, a régi épületek megmentését, a helyi témájú könyvek kiadását, a helyi művészeket és civil szervezeteket. Barkász Sándort mindezért és kiemelten a helyi kultúrát támogató magatartásáért ismerték el a Nefelejcs-díjjal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában