Török József: annyi szakmám lesz, amennyire csak szükség van

– A pályaválasztás nehéz döntés is tud lenni. Önnek simán ment?

– Nem mondhatnám. Annak ellenére, hogy az apai nagyapám műbútorasztalos-mester volt, és neki köszönhetően már gyerekként kötődtem a fához, a fa megmunkálásához, mégis hosszú út vezetett a hivatásom megtalálásához. A pályaválasztáskor, tizennégy évesen, az akkori „slágerszakmát” ­választottam, így előbb karosszérialakatos lettem. Hamar eltávolodtam azonban ettől az ­iskola után, és inkább egy asztalosműhelyben helyezkedtem el segédmunkásként. Innen vonultam be katonának, ahol megszereztem a nehézgépkezelői bizonyítványt és a jogosítványt. Leszerelés után ismét segédként dolgoztam, de éreztem, hogy a saját lábamon akarok állni. A sógorom magasépítéssel foglalkozott ekkor, kellett a cégébe egy ács, ezért felnőttképzésben kitanultam a szakmát 2000-ben.

– Ezek szerint azóta dolgozik vállalkozóként?

– Nem. Előbb alkalmazott lettem, ami egyrészt egy nagyon kényelmes lét, de tudtam, hogy egyedül is képes vagyok megcsinálni a munkákat, ezért négy évvel ezelőtt egyéni vállalkozó lettem. A következő kihívás a mesteroklevél megszerzése volt.

– Miért volt fontos az Ön számára a mesteroklevél?

– Úgy gondolom, hogy a mesteremberek jelentős százalékánál sok más mellett szerepet játszik az is, hogy maguknak szeretnének bizonyítani. Én is ebbe a csoportba­ tartozom. Másrészt, ahogy már említettem, a nagyapám is mester volt, ami nagyon tetszett; gyerekként tudtam jól, hogy egyszer én is a nyomdokaiba fogok lépni, persze akkor kinevettek. Harmadrészt a tanulóképzés motivált, mert úgy gondolom, hogy az elmúlt tizennyolc év alatt szereztem annyi tapasztalatot, amit továbbadhatnék.

– A minősítés megszerzésével vége a tanulásnak?

– Az eddigi évekhez hasonlóan a következő esztendő sem indul másként, vagyis továbbképzésekre fogunk járunk a kollégáimmal. Folyamatosan szívjuk magunkba az új dolgokat, mert az információ hatalom, s aki lemarad, az előbb-utóbb kimarad. Nagyon sokat fejlődött a szakmánk; nap mint nap alkalmazunk olyan megoldásokat, melyek nem léteztek negyven évvel ezelőtt. Persze­ a mai napig szívesen használjuk a szekercét, de haladni kell a korral. És szeretnék elvégezni­ egy tetőfedőszakmát is jövőre­, mert úgy érzem, hogy még kelleni fog. Nem szégyellek tanulni, annyi szakmám lesz, amennyire szükség lesz.

– Sokat hallani az építőipar beindulásáról. A saját bőrén is érzi az ágazat növekedését?

– Nagyon sok a munka, és rendkívül kevesen vagyunk rá. Lényegében az egész országban problémát jelent a szakemberhiány. Persze, ennek megvan a gazdasági előnye és a hátránya is. Gyakorlatilag éjjel-nappal dolgozhatnánk a hét minden napján, és még úgy se érnénk utol magunkat.

– Megéri más megyében is munkát vállalni?

– Az elmúlt néhány évben igyekeztünk az ország azon területeit választani, ahol látványosabb volt a fejlődés. Másabb számokkal találkozott az ember, gazdaságilag mindenféleképpen jobban megérte elmenni­ akár Nyugat-Dunántúlra­. Idén viszont Békés megyében is történt egy olyan mértékű fejlődés, ami miatt már nem biztos, hogy megéri utazgatni.

Sokszor kell olyan megoldást alkalmazni, mely újszerű Fotó: K. Z.

Extrém hobbinak hódol

Török József extrém hobbinak hódolt a szakmája mellett, ugyanis egykoron amatőr autóversenyző volt. A vezetés, a száguldás szeretete­ fiától, Vincétől sem áll távol­, akit előbb a gokartozás, majd a versenyzés érdekelte. Lánya, Dóra pedig az utánpótlás kick-box válogatott tagja. A szakmákat faló vállalkozó szerint a sport minden ember számára nélkülözhetetlen, hiszen amellett, hogy önfegyelemre nevel, lehetőséget ad arra is, hogy ki-ki megtapasztalja a saját határait.