Szereti a szakmáját, és a folyamatos tanulásban hisz

– Miért költözött Kárpátaljáról Magyarországra?

– A kétezres években kialakult egy válsághelyzet Ukrajnában. Targoncásként dolgoztam egy vasúti átpakolócégnél, és a gazdasági folyamatok lelassulásából kifolyólag egyre kevesebb munkánk lett. Egyébiránt mindig is szerettem volna Magyarországra kerülni, mert kárpátaljai magyar vagyok. Végül 2010-ben volt lehetőségem elköltözni Csapról. Kitanultam itt a szerkezetlakatos-szakmát, de akkor még kevesebb lehetőség volt Békés megyében, mint most, ezért nem tudtam elhelyezkedni. Végül segédmunkás lettem a mostani főnökömnél. Így lett belőlem víz-, gáz- és központifűtés-szerelő.

– Közel állt Önhöz az a szakma, melybe belecsöppent?

– Otthon, a keresztapám által közeli kapcsolatom volt a fémiparral. Például szerkezetlakatosnak is azért mentem, mert tudtam hegeszteni. Ez a tudás jól jött, mert a békéscsabai főnököm azért vett fel hét évvel ezelőtt segédmunkásnak, mert többek között tudtam acélcsövekkel bánni. Ráadásul motivált voltam annyira, hogy megálltam a helyem – úgymond – tapasztalat nélkül is. Persze miután felvett, elég hamar kitanultam a szakmát, 2012-ben már befejeztem az iskolát.

– A szakmában eltöltött öt évet idén egy mesterlevél koronázta meg.

– Igen. Mindig nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy továbbképezzem magam, ezért mentem el a Békés ­Megyei ­Kereskedelmi és Iparkamara mesterképzésére is. Nem titkolt célom, hogy a későbbiekben én is vállalkozó lehessek, amihez szükségem van ­erre a mesterlevélre. Persze tanulókat is szívesen fogadnék a ­jövőben, amint lehetőségem nyílik rá, és ha lesz jelentkező. Van még egy okom, hogy mester lettem: mostanában kezd kialakulni egy enyhe gerincproblémám, és ha úgy alakul, akkor ezzel az oklevéllel akár taníthatok is. A környezetemben amúgy is mindenki tanár, nem áll távol tőlem ez a világ.

– Mi a véleménye a szakemberhiányról?

– Néhány éve tart az építőipar és az épületgépészet fellendülése. Jól látható, hogy az emberek egyre többet keresnek, ezzel párhuzamosan nekünk is egyre több munkánk van. S míg pár éve nem volt ennyire szembeötlő a szakemberhiány, hiszen sokkal kevesebb megrendelés futott be, mostanra viszont elképesztő méreteket ölt a probléma. Sajnos az a baj, hogy az az időszak, amikor érezhetően kevesebb munka volt Magyarországon, pontosan elég volt ahhoz, hogy a tehetséges fiatalok külföldre költözzenek. Valljuk be, hogy azok, akik a „kinti” keresethez hozzászoktak, már nem szívesen jönnek haza negyedannyi pénzért dolgozni.

– Mivel lehetne javítani a kialakult helyzeten?

– Soktényezős a dolog. ­Komoly problémát jelent, hogy sok fiatal nem akar dolgozni, egyáltalán nem érdeklődnek a munka iránt. De ami a legnagyobb gond, hogy mindenki nagyon gyorsan akar vagyonokat keresni. A tapasztalataim azt mutatják, hogy a legtöbb pályakezdő fejében egy irreális kép él a pénzszerzéssel kapcsolatban, azonban valamilyen módon mégis ezen a szálon kellene elérni hozzájuk. A magasabb bérezés biztosan hatással lenne a gyerekekre és a kint élőkre egyaránt. Emellett a képzési­ rendszerben is van homokszem, mert úgy látom, hogy elavulttá vált az oktatási rendszer. A fémipari képzés jóformán a kétezres évek óta nem újult meg. De a kezdő tapasztalat megszerzésére sincs lehetőségük a fiataloknak, és ebből kifolyólag nehezen tudnak elhelyezkedni, hiszen a vállalkozók nem szívesen alkalmazzák őket.

A családjával tölti a szabadidejét

Róbert legszívesebben családjával tölti szabadidejét. ­Feleségével szabadkígyósi házukat építgetik, szépítgetik, amikor csak tudják. Elmondása szerint hosszú távon is a Békés megyei településen képzeli el az életét, hiszen a lehetőségek is egyre kedvezőbbek. Hivatástudata pedig arra sarkallja, hogy folyamatosan képezze magát, rendszeresen jár tanfolyamokra, előadásokra, s az is lehet, hogy még egy szakmát kitanul. Bár véleménye szerint az ember egy dologban legyen jó, de abban a legjobb.