Mezőkovácsháza

2023.04.11. 09:12

Milliókat csalt ki egy testvérpártól az újkígyósi nő

A Békéscsabai Járási Ügyészség három rendbeli nagyobb kárt okozó folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat egy 40 éves újkígyósi illetőségű, de mezőkovácsházi tartózkodási helyű nővel szemben, aki különféle ürügyekkel több mint 3 millió 500 ezer forintot csalt ki egy testvérpártól, két nyugdíjas újkígyósi nőtől.

P. G.

Fotó: Shutterstock illusztráció

A nő a vádbeli időszakban Újkígyóson lakott, ahol 2014 elején ismerkedett meg az egyik sértettel, vele baráti viszonyba kerültek, heti rendszerességgel találkoztak, és rajta keresztül került kapcsolatba a sértett testvérével, a másik nyugdíjaskorú nővel.

A nő 2015 augusztusában kezdett el különböző indokokra hivatkozva kölcsönkérni a két sértettől annak tudatában, hogy őket tévedésbe ejti, mert nem állt szándékában a kért összegek visszaadása, és erre anyagi lehetősége sem volt. A terhelt csalárd módon azt hitette el hosszú időn keresztül a sértettekkel, hogy anyagi helyzete javulni fog, és a hitelbe adott készpénzt maradéktalanul visszafizeti. 

A két sértett előbb jó szándékból adtak kölcsön, majd abban a hiszemben, hogy ha tovább segítenek, akkor visszakapják a korábban átadott pénzt, továbbra is jelentős összeget adtak az őket megtévesztő terheltnek.

A nő 2014 augusztusától 2015 decemberéig bezárólag számtalan alkalommal, időnként heti rendszerességgel kért kisebb összegeket a sértettektől hamis ürügyekkel. Így például adótartozás befizetésére, egyéb adósságok rendezésére, élelmiszerre és háztartási kiadásokra, telefon felöltésre, benzinre, marhák szállítására és az eladásuk után fizetendő illetékre, gépkocsi műszaki vizsgáztatására, postai költségekre, nőgyógyászati műtétre. 

Ezen időszak alatt az egyik sértettől 1 millió 600 ezer forintot, míg a másiktól 800 ezer forintot csalt ki. 2015 decemberét követően a nő elérhetetlenné vált a sértettek számára, de 2016 nyarán ismét feltűnt és az idősebbik sértettől további ürügyekkel és ígérgetésekkel 2017 májusáig bezárólag további 1 millió 100 ezer forintot csalt ki. A nő a nyomozás során az egyik sértett részére 2 millió forintot, míg a másik részére 300 ezer forintot visszafizetett, így az okozott kár részben megtérült.

A járási ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a nőt tárgyalás mellőzésével, az ügy iratai alapján hozott büntetővégzésével halmazati büntetésként próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, és a sértettek részére okozott, meg nem térült kár vonatkozásában rendeljen el vagyonelkobzást vele szemben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában