Kék hírek

2022.09.09. 11:44

Csattant a bilincs: elfogták a kerékpártolvajt, aki feltehetően több Békés megyei településen is lecsapott

Járta a megyét és több településről lopott kerékpárt egy férfi Békésben. A rendőrök folyamatosan megosztották egymást között a területükön történt bűncselekményekről beszerzett információkat, így a nyomára akadtak és már több biciklit lefoglaltak tőle.

beol.hu

Illusztráció

Forrás: shutterstock.com

Kerékpárlopásokra berendezkedett férfit fogtak el a rendőrök csütörtökön Sarkadon. A 20 éves sarkadi fiatalember az elmúlt hónapokban utazgatott Békés megyében, a gyanú szerint Sarkad mellett Gyulán, Békésen, Muronyban, Békéscsabán, Dobozon, Medgyesegyházán és Orosházán is követett el bűncselekményt. Többségükben jó állapotú, nagy értékű bicikliket nézett ki magának, amelyekkel volt, hogy egyik településről a másikra át is tekert. A kerékpárok egy részét hazavitte, néhányat pedig út közben lerakott. 

Forrás: police.hu

A különböző településeken dolgozó rendőrök folyamatosan megosztották egymás között a területükön történt lopások részleteit, ahol készült kamerafelvétel, azt is egyeztették. A szinte az egész megyére kiterjedő együttműködés eredményeként azonosították és elfogták az utazgató férfit. 

Forrás: police.hu

A kerékpárok mellett egy láncfűrészt és egy telefont is ellopott. Az utóbbit úgy, hogy Sarkadon, a buszállomáson leszólított egy férfit és elkérte a telefonját azért, hogy felhívhassa ismerősét. Eközben a készülék tulajdonosa bement egy dohányboltba. A férfi nem várta meg, míg kijön, hanem elszaladt a telefonnal együtt, amit aztán eladott. A Sarkadi Rendőrkapitányság a 20 éves férfi ellen lopás vétség miatt folytat eljárást és a nyomozásban résztvevő hat rendőrkapitányság munkatársai közösen vizsgálják, hogy Békés megyében összesen hány bűncselekményt követhetett el. Több kerékpárt is lefoglaltak tőle, amelyeket a tulajdonosok a rendőröktől visszakapnak – írja a police.hu.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában