Lezárt vizsgálat

2022.03.11. 10:21

Ittasan hajtott fának a gyulai sofőr

Letért az útról és jelzőtáblának, majd fának ütközött egy autós Gyulán. A jármű vezetője, aki könnyebben megsérült, ittas volt. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Fotó: police.hu

Közúti közlekedési balesetről értesítették január 20-án 21 óra előtt néhány perccel Békés megyében a rendőrséget – írja a police.hu.

Gyulán, a Jókai utcában egy személygépkocsi vezetője lesodródott az útról és nekiütközött egy jelzőtáblának, majd egy fának is. A mentők a balesetet okozó 29 éves gyulai autóst könnyű sérüléssel vitték kórházba. Mivel a helyszíni szondáztatás pozitív eredménnyel végződött, ezért a Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei orvosi vizsgálatot és mintavételt kezdeményeztek a járművezetőnél. 

 

A rendőrségi eljárás során kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy a nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett férfi ittasan vezetett. A rendőrkapitányság a járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt elrendelt nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és annak iratait csütörtökön továbbította az ügyészségre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában