lezárt vizsgálat

2020.10.14. 08:30

Megütött egy autóst egy kamionos Csabán

Egy forgalmi helyzet megítéléséből alakult ki vita egy kamionos és egy autós között Békéscsabán. A kamion sofőrje sértegette és ököllel arcon ütötte a személygépkocsi-vezetőt. A rendőrség a garázdaság miatt indult ügy vizsgálatát befejezte.

police.hu

Két járművezető között alakult ki nézeteltérés július 23-án 9 óra körül Békéscsabán, az Orosházi úton. Egy kamionos és egy autós másként ítélte meg ugyanazt a forgalmi helyzetet.

Végül mindketten megálltak, majd a kamion sofőrje kiszállt a járműből, odament a személygépkocsi-vezetőhöz, akit sértegetni kezdett és a vita közben megütötte őt. Az idős férfi könnyebben megsérült.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomozói garázdaság elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki a kevermesi kamionost. Kihallgatásán a 48 éves férfi elmondta, hogy azért lett ideges, mert szerinte az autós balesetveszélyesen közlekedett. Szándékosan lassított, majd gyorsított előtte azért, hogy ő ne tudja megelőzni. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban továbbította az ügyészségre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában