Kék hírek

2019.09.20. 12:43

Letartóztatta a bíróság az időseket kifosztó borsodi bűnözőt

A Békési Járási Ügyészség 5 rendbeli minősített kifosztás bűntette miatt kezdeményezte egy 27 éves edelényi férfi letartóztatását, aki magát különböző közmű szolgáltatók képviselőjének kiadva több idős embert károsított meg országszerte.

A férfi július 30-án 10 óra körül Muronyban, az Ady Endre utcában magát a vízszolgáltató munkatársának kiadva megjelent egy 80 éves idős férfi házában, majd a sértett idős korát és figyelmetlenségét kihasználva a lakásból 60 ezer forint készpénzt tulajdonított el.

Ezt követően, de még ugyanezen a napon megjelent egy 85 éves idős férfi Murony, Szarvasi utcai házánál is, ahol az áramszolgáltató képviselőjének adta ki magát, innen egy tárcát tulajdonított el 320 ezer forint készpénzzel.

Az edelényi férfi korábban is követett el hasonló jellegű bűncselekményeket: a számlájára írható egy április 08-án történt bűncselekmény is, amikor a Győr-Moson-Sopron megyei Péren fosztott ki egy szintén 85 éves idős férfit 2 M Ft-ot zsákmányolva, május 31-én pedig Komárom-Esztergom megyében, Tatabányán egy 88 éves idős nő házába jutott be villanyóra leolvasás ürügyén, innen 60 ezer forint készpénzt vitt el. A férfi több bűncselekményt társaival együtt követett el: így szeptember 17-én Tatabányán egy 46 éves sajószentpéteri férfi volt a társa; ekkor egy 83 éves idős nőt károsítottak meg, és nemcsak a lakásban talált 129 ezer forint készpénzt, de az idős sértett két arany gyűrűjét is magukkal vitték.

A terhelt a cselekményeket rendszeres haszonszerzésre törekedve követte el. Többször volt már büntetve, és a jelen ügyben vizsgált bűncselekményeket a vele szemben kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor, másrészt, mert megalapozottan tartani lehetett attól, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a még ki nem hallgatott tanúk, sértettek befolyásolásával, megfélemlítésével, a még fel nem lelt tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítás eredményét veszélyeztetné, illetőleg újabb hasonló bűncselekményeket követne el.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A rendőrség az eset kapcsán ismételten felhívta a figyelmet a fokozott óvatosságra – tájékoztatott közleményében a Békés Megyei Főügyészség.

Előzmény:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában