2024.02.22. 11:14
Dűlőutakat tett rendbe a gyulai Szabadka Vadásztársaság a gazdák érdekében is
Nyolc kilométer földutat gyalultak le, simítottak el gépekkel a gyulai Szabadka Vadásztársaság tagjai a határban. Ezzel is a jó viszonyt erősitik a földtulajdonosokkal.
Bak Sebestyén (képünkön) vezetésével a fák belógó ágait is levágták
Fotó: BMH
A 2017-ben alakult Szabadka Vadásztársaság tagjai több esetben ugyanazokat a dűlőutakat használják, mint a földtulajdonosok. A traktorok, erőgépek, autók súlya, kerekei miatt nyomvályúk, kátyúk alakulnak ki, amik nehezítik a közlekedést.
Steigervald Tamás, a vadásztársaság elnöke elmondta, éppen ezért minden esztendőben, tavasz előtt vagy a tavasz kezdetén – időjárástól függően – meggréderezik, vagyis meggyalulják, rendbe teszik ezeket a földutakat. Emellett az utakra belógó faágakat is levágják Bak Sebestyén hivatásos vadász vezetésével.
– Idén hamarabb nyílt a természet, ezért korábban hoztuk rendbe, gyalultuk le, majd simítottuk el gépekkel a talajt 10–12 dűlőúton, összesen csaknem nyolc kilométeren. Így eltűntek a nyomvályúk – emelte ki Steigervald Tamás. – Jó viszonyt ápolunk a földtulajdonosokkal, és ennek része ez a munka is. Ezáltal már normális körülmények között tudunk eljutni mindannyian az adott területekre.