2021.06.29. 19:56
Társadalmi szerepet vállal a gádorosi cég
A Svéd Kereskedelmi Kamara szervezésében június 28. és július 4. között tartják az első magyar CSR (vállalati társadalmi felelősségvállalás) tudatossági hetet. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a céges társadalmi felelősségvállalás fontosságára, hogy a vállalatok megoszthassák CSR-kampányaik tapasztalatait, inspirálják egymást a társadalmilag tudatos működésre. A gádorosi székhelyű FirstFarms Hungary Kft. is csatlakozott a felhíváshoz.
A vállalati társadalmi felelősségvállalás, azaz a CSR világszerte egyre inkább központi eleme a gazdaságnak. Magyarországon a cégek nagy része végez ilyen tevékenységet. De nem igazán látják át, milyen pozitív hatása lehet akár pénzügyi és HR-szempontból.
– Magyarországon kevesebb szó esik erről, mi ezen változtatni szeretnénk – mondta Thomas Straumits, a Magyarországi Svéd Kereskedelmi Kamara elnöke. Az a szándékuk a héttel, hogy segítsék a hazai cégeket a támogatott cél, a közösség és a vállalat szempontjából is hatékonyabb CSR-kampányok szervezésében. Egyre több fiatal munkahelyválasztásánál szempont, hogy az adott vállalkozás milyen tevékenységgel, szerepvállalással járul hozzá a fenntartható környezethez, illetve a helyi társadalom életében mennyire aktív.

– Anyacégünk, a dán tulajdonban lévő FirstFarms cégcsoport stratégiailag kiemelt területnek tekinti a társadalmi szerepvállalást – mondta el Sarusi-Kis Tamás, a gádorosi sertéstartó cég ügyvezető igazgatója.
– Kitartóan dolgozunk olyan tevékenységeken, amelyek támogatják az ENSZ Agenda 2030 keretrendszerének céljait, beleértve a „Felelősségteljes fejlődés és termelés”, „Szárazföldi ökoszisztémák védelme”, „Fellépés az éghajlatváltozás ellen”, illetve „Tisztességes munka és gazdasági növekedés” célkitűzéseket. Dolgozóinkat arra tanítjuk, hogy állataink jólétéről felelősséggel gondoskodjanak. Aktívan részt veszünk a helyi közösségek életében (évente faadománnyal, saját készítésű karácsonyi meglepetéssel készülünk a rászoruló gyermekeknek). Az energiafelhasználásunk egy részét most is alternatív energiával biztosítjuk. Az új telepeinken napelemek és egyelőre a Magyarországon még egyedülálló technológiának számító, hígtrágyából nyert hő felhasználással fedezzük majd az energiaszükségleteket. A takarmányhasznosulási arány az egyik kulcsfontosságú számunk a takarmányhulladék és a környezetilábnyom-csökkentés nyomon követéséhez. A társaságunknál mért takarmányhasznosulási arány a cég termelését a dán sertéstartó gazdaságok legjobb 20 százaléka közé emelte – sorolt eredményeik közül néhányat a cégvezető, majd megemlítette a munkahelyi körülményeiket, a cégkultúrára való kiemelt figyelmet, külön kiemelve az életpályamodellt, amit a mezőgazdaságban kínálnak, azon belül is az állattenyésztés területén.
A megítélés szempontjából fontos
Hisszük, hogy mindezek fontosak egy cég megítélésében mind a társadalom, a munkavállalók és leendő munkavállalók vagy üzleti partnerek részéről – tette hozzá Sarusi-Kis Tamás. Elmondta, a napokban interjúztattak egy egyetemi tanulmányait hamarosan befejező fiatalembert, aki azt mondta, azért jelentkezett hozzájuk, mert tetszett neki a cég társadalmi szerepvállalása, hangulata és célkitűzései.