Békés megye

2021.01.17. 15:28

Már érdemes utánanézni, hogy milyen fajtákat ültessünk

Amíg januárban a természet pihen, a kertészkedők kihasználhatják az időt arra, hogy körültekintően kiválasszák növényeiket a tavaszi ültetések előtt. Hankó János, a békéscsabai Stark Adolf Kertbarát Kör elnöke a rezisztens (ellenálló) fajtákat ajánlotta, ne legyenek a csemeték fagyra érzékenyek, bírják a talajviszonyokat. Figyelni kell arra is, hogy a fajta önporzó vagy sem.

Nyemcsok László

Fotó: Imre Gyorgy

A kiválasztott dísz- és haszonnövényeknek köszönhetően szépen pompázhat a kertünk, a későbbiekben pedig az elültetett fákon finom gyümölcsök teremnek. Hankó János kiemelte, fontos tudni, hogy az alma-, körte-, cseresznye-, egyes szilva- és körtefajták nem önporzók. Tehát kell melléjük ugyanabból a gyümölcsből egy másik, porzófajta is, és lényeges, hogy egyidőben virágozzanak.

– Vegyük figyelembe, hogy mekkora a tenyészterület igénye (sor- és tőtáv), mennyire fogékony az adott növény a betegségekre, ezek ellen miként védekezhetünk

– hangsúlyozta az elnök. – A bogyósoknál (ribizli, köszméte, málna, szeder) nem mindegy, hogy bokor vagy magas törzsű a fajta, a szedernél tüskés vagy tüske nélküli.

Hankó János: tökéletesen előkészített szerszámokkal kezdjünk majd a munkákhoz, így a metszéshez is, mely nagyban kihat a termésre. Ha valamilyen eszköz hiányzik, időben pótoljuk! /Fotó: Imre György/

Hankó János kitért arra, lassan készülhetünk a metszésre. A gyümölcsfáknál az első öt év nagyon fontos időszak a korona kialakításánál, hiszen meghatározza, illetve egyszerűsíti a termesztést. Enyhe, fagymentes időben az almával és körtével kezdhetünk. A fákon ott maradt gyümölcsmúmiákat eltávolíthatjuk.

– A szőlőfajták kiválasztásánál szintén fontos, hogy minél ellenállóbbak legyenek, így is csökkentve a vegyszeres védekezések számát – ecsetelte a szakember.

– Fontos a fajták ismerete, hiszen a metszés – ami lehet hosszú vagy rövid – befolyásolja a termésmennyiséget. Ha tehetjük, úgy válogassunk, hogy az érés szakaszos legyen. Óvatosan és fenntartással kezeljük az új fajtákat, járjunk utánuk, mert könnyen csalódás érhet majd bennünket.

Erre is igaz a mondás: mindenkinek minden eladó.

Azt tanácsolom, hogy csak olyan növényeket válasszunk, melyeknek van már itthon irodalmuk.

Ez annyit jelent, hogy minimum hat-hét év megfigyeléssel, gyakorlati tapasztalattal ellátott a fajta, és biztosan tudjuk, hogy a mi klímánkban, a mi talajunkon megfelelően terem és fejlődik, az élettartama nem lesz rövid. A kertbarátkör elnöke kitért arra, érdemes a faiskolákban kikérni a szakemberek véleményét.

– Gondoskodjunk a madarak téli etetéséről, hogy óvjuk őket, ezt a későbbiekben megszolgálják a kártevők ritkításával – ecsetelte Hankó János. – Most beszerezhetjük a műtrágyát, a növényvédő szereket is sorban állás nélkül. A kamrában tárolt burgonyáról leszedhetjük a csírákat, a letárolt gyümölcsöket átválogathatjuk, a sérülteket, betegeket távolítsuk el.

A szemünknek higgyünk!

Hankó János azt tanácsolta a kertészkedőknek, hogy ha lehet, kerüljék a gyökércsomagolt növényeket.

– Egy cipőt, de még egy kiflit vagy gyümölcsöt sem veszünk úgy, hogy ne néznénk meg – mondta az elnök. – A növények gyökerét is látni kell, hogy mekkora, milyen fejlettségű, nem sérült-e, illetve mennyi hajszálgyökérrel rendelkezik, ami elengedhetetlen a megmaradásához. Egy fát, cserjét hosszú évekre vásárolunk, és ne másoknak higgyünk, hanem a szemünknek! Csak olyat szabad megvenni, amiről látjuk, hogy egészséges és megfelelő a gyökérzete.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!