Magyar Falu Program

2020.07.28. 13:59

Újabb sportparkok épülnek majd Békésben

Folytatódik a sportparkok építése Békés megyében, a közeljövőben több ilyen létesítményt alakítanak ki.

BMH

Forrás: Archív felvétel

– Köröstarcsán „C” típusú sportpark épülhet a közeljövőben a Magyar Falu Program keretében – tájékoztatta hírportálunkat Lipcsei Zoltán polgármester. Mint elmondta, még 2016-ban nyújtották be pályázati elképzelésüket, és mivel többször is tartaléklistára került a szakmai anyaguk, kicsit már le is mondtak arról, hogy megvalósíthatják a beruházást.

– Településünkön a sport sokak életében játszik kiemelt szerepet, éppen ezért is fogadtuk örömmel a kedvező döntésről szóló értesítést a napokban. Dankó Béla országgyűlési képviselővel többször is egyeztettem a kérdésben, a segítsége sokat számított – tette hozzá a polgármester. Lipcsei Zoltán kitért arra, hogy a községben NB II.-es kézilabdacsapat működik.

Lipcsei Zoltán a beruházás helyszínén /Fotó BMH/

– Viszont éppen az ilyen jellegű létesítmények hiánya miatt is, gyakran más településekre járnak át edzeni – ecsetelte. – A sportpark a játékosok és az utánpótlás számára is nagy segítséget jelenthet. Természetesen abban bízunk, hogy a lakosság, fiatalok és idősek egyaránt használni fogják. A létesítményt a Béke téri sportpályától mintegy háromszáz méterre építik majd fel.

– Persze adódhat a kérdés, hogy miért nem a sportpályán. Abban bízunk, hogy előbb vagy utóbb lehetőségünk nyílik egy kézilabda munkacsarnok kialakítására a pályánál, és annak a helyet mindenképpen fent szeretnénk tartani – hangsúlyozta. A sportpark 90 négyzetméteren fogja várni a sportolni vágyókat.

Gyomaendrőd a Nemzeti Szabadidős- Egészség Sportpark Program IV. ütemében támogatásban részesült, így egy „D” típusú sportpark épülhet a jövőben a településen – adta hírül Toldi Balázs polgármester.

A sportpark alapterülete minimum 150 négyzetméter lesz, talajburkolata gumi és mintegy 15 eszköznek ad majd helyet. Területén lehetőség nyílik húzódzkodásra, tolódzkodásra, fekvőtámaszra, hasizom és hátizom erősítésre, létramászásra, lépcsőzésre, függeszkedésre, valamint párhuzamos korlát használatára.

– Dobozon ugyancsak sportpark épülhet – tájékoztatott a nagyközség polgármestere. Köves Mihály elmondta, a projekt a Magyar Falu Program keretében valósulhat meg.

– Még 2016-ban nyújtottunk be pályázatot erre a fejlesztésre. A hét tornaeszközből álló park a helyi sportpályánál fog megépülni, mely egyaránt szolgálja majd a fiatalok és idősebbek egészséges életmódját – tette hozzá a település első embere.

Mint kiderült, a nagyközségben úgynevezett „B” típusú park épül, ez a hivatalos paraméterek alapján egy minimum 70 négyzetméter alapterületű tornaparkot jelent, mely egyaránt alkalmas lesz tolódzkodásra, húzódzkodásra, fekvőtámaszokra, has-, és hátizom erősítő gyakorlatokra, lépcsőzésre, létramászásra, valamint függeszkedésre is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!