– Békéscsabán született, de Szolnokon nevelkedett fel.
– Édesapám a ’70-es, ’80-as években a Békéscsabai Előre Spartacusban futballozott, de születésem után fél évvel Szolnokra költöztünk. Huszonöt év után azonban visszatértem Békéscsabára. Érdekes, de a városhoz olyan emocionális kötődést érzek, amit nehéz megmagyarázni. Nagyon sokan mondták nekem, hogy innen el kell menni. Tavaly meg is tehettem volna, mivel olyan komoly ajánlatokat kaptam a sportigazgatás területéről, ami talán csak egyszer történik meg egy ember életében. Azóta is több sportágból kerestek, de akad még itt tennivaló.
– Hogyan került kapcsolatba a Békéscsabai Röplabda SE-vel?
– Az akkori Tessedik Sámuel Főiskolán dolgoztam ifjúsági referensként. A csabai röplabda utánpótlásnak infrastrukturális gondjai akadtak, ebben segítettem. A klub edzője, Nagy Attila keresett meg, így kezdődött. Az akkori klub nyomokban sem emlékeztetett a maira. Nem volt stratégia, amely mentén haladhattak volna, a szervezettség területén is sok hibát láttam. A városban éppen abban az időben változtattak a sportkoncepción, melynek mi lettünk a legnagyobb vesztesei, kevesebb támogatáshoz jutottunk.
Ez a döntés a BRSE-t az örök középszerűségre kárhoztatta volna. Addigi eredményeink a támogatókat sem győzték túlságosan meg. Viszont olyan típusú ember vagyok, aki ha kitűz magának egy célt, bármi áron megvalósítja. Hároméves stratégiát készítettem, szerethető, nézőcsalogató, az utánpótlásra építő csapatban gondolkodtam.
– Négy éve, amikor átvette a klubelnöki teendőket, sejthető volt, hogy a lelkes vezetői és edzői stábbal, a számtalan saját nevelésű játékossal és néhány rutinos profival csúcsra jut a felnőtt csapat?
– A sokszor cudar körülmények ellenére mindig volt bennem egyfajta dac, hittem az áttörésben. Szerettem volna a röplabdásokkal a labdarúgók 1994-es bajnoki bronzérmét túlszárnyalni. Jó döntésnek bizonyult Kormos Mihály szakmai igazgató szerepvállalása. Sokat tanultunk egymástól. A bajnoki aranyéremmel és kupabronzzal végképp és kitörölhetetlenül beleírtuk a röplabdát a sportéletbe.
Tavaly nyáron is hallottam aggódó hangokat, de én a csapatnak az első nyári találkozásunkkor is azt mondtam, higgyenek magukban és dolgozzanak. Komoly visszaigazolást jelentett, hogy neves sportembereket megelőzve nemrégiben beválasztottak a Magyar Röplabda Szövetség elnökségébe.
– Sikerükkel magasra tették a lécet. Hogyan próbálják majd átugrani?
– Úgy gondolom, hogy a legnagyobb sikerek idején kell a legalázatosabbnak lenni. Készül az újabb hároméves koncepció. Tisztában vagyok azzal, hogy nőttek az elvárások, de soha nem rettentem meg a kihívásoktól.
– A Körösök Völgye Natúrpark Egyesület munkaszervezet-vezetőjeként is tevékenykedik.
– Több fontos feladat mellett a pósteleki beruházást is figyelemmel kísértem. Dolgozunk azon, hogy minél hamarabb megkapjuk a hivatalos natúrparki minősítést, amelynek megszerzésével komoly vidékfejlesztési forrásokhoz lehetne jutni.
Baran Ádám, fotó: Kiss Zoltán
– Nem titok, hogy Sipeki Flórával, a Békéscsabai Előre NKSE fiatal kézilabdakapusával egy párt alkotnak.
– A klubvezetés és a natúrparki feladatok sokszor irreális leterheltséget jelentenek. Sokat köszönhetek Flórának, komoly támaszom volt az elmúlt időszakban.
– Elfoglalt, de azért alkalomadtán hódol a szenvedélyének?
– Szeretek utazni, gyerekkorom óta érdekel a Balkán kultúrája. Többször jártam már Montenegróban és Boszniában is. Mostar, a hit, a vallások találkozóhelye a kedvenc városom. Remélem, idén is lesz lehetőségem arra, hogy a Neretva folyó felett átívelő mostari híd lábánál visszagondoljak a közelmúlt nagyszerű történéseire és tervezzem a jövőt.
Névjegy
Baran Ádám 1980. május 26-án született Békéscsabán. Szolnokon, a sporttagozatos Mátyás Király Általános Iskolában, majd a Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskolában tanult. A miskolci jogi karon kezdte el felsőfokú tanulmányait, végül diplomát a humánerőforrás menedzseri szakon szerzett. Szakdolgozatát a sportszponzorálás témakörében írta. A békéscsabai Tessedik főiskolán ifjúsági referensként dolgozott, 2010-től a Békéscsabai RSE elnöke.