A hét embere

2022.06.20. 06:35

Nagy munkabírással és hittel, lépésről lépésre építkeztek a csabai pedagógusok

Hálaadó szentmise keretében búcsúztatták el a békéscsabai Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola vezetőjét, matematika-,fizikatanárát, hitoktatóját, Caimacan Klárát, valamint férjét, Caimacan Octavian Mircea fizika–matematika szakos tanárt. Hírportálunk rendhagyó módon a két nyugdíjba vonuló, megbecsült pedagógust választotta a hét emberének.

Nagy Szilvia

– Szeretetáradat vette körül mindkettőjüket az utóbbi hetekben. Nyugodt szívvel engedik el a katedrát? 

Caimacan Klára: – Szep­temberben már tudtuk, letesszük a lantot, de úgy kezdtük a tanévet, mintha még tíz dolgos évünk lenne. Aztán eljött az utolsó reggeli áhítat, hittanóra, matematikaóra, de nincs a lelkünkben szomorúság, hiányérzet. Nap mint nap rábíztuk magunkat a Jóistenre, amit esetleg nem sikerült megvalósítanunk, azt békével elengedjük. A búcsúzáskor egyszerű hálaadó misére számítottunk, ahová kollégák és diákok jönnek el. Örömmel indultunk férjemmel a katolikus templomba, Isten házába, mely számunkra az egyházi tanítással, keresztény értékrenddel együtt nagyon fontos. Meglepetésként ért, hogy nem engedtek belépni, csak a beharangozáskor. A gyermekek sorfalat álltak nekünk, tömve volt a templom. 

Caimacan Octavian Mircea: – Úgy éreztük magunkat, mint 42 évvel ezelőtt, amikor megesküdtünk. Egy darabig néztünk jobbra, balra, aztán a könnyfátyol eltakart mindent. Három gyermekünk azt mondta, nem tud eljönni, ám mindannyian ott ültek az első sorokban. Most is az utolsó napok hatása alatt vagyunk, igazi szeretetcunami ért el bennünket. A gyerekek még szerenádoztak is nekünk. 

– Temesváron ismerkedtek meg, aztán Békés megyébe érkezve is mindvégig fogták egymás kezét. 

Caimacan Octavian Mircea: – A temesvári egyetem fizikus–fizikatanári szakán ismerkedtünk meg, a Ceaușescu-rendszerből menekültünk el ’89-ben. Anyagi alapok nélkül, két gyermekkel jöttünk át a határon, úgy, hogy tudtuk, nincs visszaút. Dombegyházon telepedtünk le, harmadik gyermekünk már ide született. A katolikus iskola 1994-ben kezdte működését Békéscsabán, az akkori plébános és az igazgató keresett meg minket, jönnénk-e tanítani. 

Caimacan Klára: – Sokan mondják, nem jó, ha egy pár ugyanazon a helyen dolgozik, de nekem óriási segítség volt a férjem jelenléte. Mindig otthon éreztük magunkat, azt szoktam mondani, Isten a tenyerén hozott át minket. Az ejtőernyős is csak akkor érezheti, hogy tartja az ernyő, ha már ugrott. Mi is döntöttünk, „ugrottunk”, aztán Istenre bíztuk magunkat. 

– Termékeny csabai évek következtek, a katolikus iskola felvirágzott. 

Caimacan Klára: – A Szarvasi úti épületet ’94-ben kapta vissza az egyház. A tárgyi feltételeket és a humán erőforrást tekintve sem volt egyszerű a helyzet, kezdetben nagy volt a fluktuáció, az induló iskola kereste a helyét. Az elmúlt harminc évben stabil tantestület állt fel, felfelé ível a gyermeklétszám, lelkületében, oktatási színvonalában is magas minőséget képvisel az intézmény. Lépésről lépésre építkeztünk, amikor elfogyott a pénz, a férjem a technikateremben gondnoki segítséggel a saját kezével gyártott szekrényeket. Én ’97-től igazgatóhelyettesként, ’98-tól igazgatóként és hitoktatóként végeztem a napi feladatokat, a próbatételeket sok-sok öröm követte. Nagy munkabírást örököltem a szüleimtől, s áldást is kaptam a Jóistentől, amire szükségem volt, hiszen a fenntartó Szeged-Csanádi püspökség időközben kilenc telephellyel bővítette az intézményt. A férjem munkáját is megkoronázták a tehetséggondozásban elért eredmények és a tanulmányi versenyeken elért kimagasló helyezések. 

– Mire tanították a gyerekeket, és mit tanultak a gyerekektől? 

Caimacan Klára: – Az ajtóm mindig nyitva állt, vallom, hozzánk nemcsak gyerekek iratkoztak be, hanem családok. Egyszer egy elsős édesapja azt mondta, azért választottak minket, hogy gyermekük megtanuljon különbséget tenni jó és rossz között. A 29. tanévet zárva azt látjuk, a tőlünk elballagott diákok megállják a helyüket, olyan értékeket – tisztelet, megbecsülés, munkaszeretet – vittek magukkal az életbe, melyek talán nem annyira divatosak, de annál fontosabbak. Magokat vetettünk el, amik fává nőhetnek. A gyerekek eközben emlékeztettek arra, sosem szabad szerepet játszani. Fiatalon sokszor éreztem azt, aki nem olyan hévvel dolgozik, mint én, az kényelmes, de rájöttem, ez nem feltétlenül igaz. Nem egyforma sem a felnőttek, sem a diákok munkabírása, képessége. 

Caimacan Octavian Mircea és Caimacan Klára vallja, személyes példával lehet utat mutatni /Fotó: B. Á./

Caimacan Octavian Mircea: – Én a gyermekek szemébe nézve olvastam a tekintetükből, ami bizony tükrözött mindent, azt is, jól csinálom-e a dolgom. Megtanultam, hogy a kritikával óvatosan kell bánni, a pozitív megerősítés viszont annál fontosabb. 

Caimacan Klára: – Hozzáteszem, tisztelettel és személyes példával lehet csak utat mutatni, nem ihatunk bort, ha közben vizet prédikálunk. Egész pályafutásunk során hitelességre törekedtünk. 

– A járvány időszakát hogyan vészelték át? 

Caimacan Klára: – Semmi sem véletlen, úgy éreztük, a vírus üzenet a Jóistentől, hogy vigyázzunk, változzunk. Vezetőként nehéz volt ad hoc döntéseket meghozni, egyébként is szeretek előre tervezni. A tantestülettel arra törekedtünk, hogy ne rójunk pluszterheket a családokra. Segítettünk nekik informatikai eszközökkel, ügyeletet tartottunk. Amondó vagyok, az ismereteket be lehet pótolni, a lelki sebeket viszont nehezebb begyógyítani. Később közösségi élményekkel igyekeztünk regenerálódni­. 

– Nem érezték néha, hogy a mai világban árral szemben úsznak? 

Caimacan Klára: – Úgy gondoljuk, ami felkavarodik, le is tisztul idővel. Tőlünk, felnőttektől függ, mit közvetítünk a gyerekek felé. Mi maradunk konzervatívnak; konzerváljuk a jót, a szépet, az értékeket. Korlátokat szabtunk az iskolában is, de a korlátok azért kellenek, hogy legyen mibe kapaszkodni. A hitet is szépen, kellő nyitottsággal, ökumenikus szemlélettel éltük, éljük meg. 

– Mik a terveik a nyugdíjas éveikre? 

Caimacan Octavian Mircea: – A tárgyakhoz nem szabad kötődni, de a házunkat a saját kezünkkel építettük fel, szeretjük, egyelőre itt szeretnénk maradni Békéscsabán. Persze utazni, unokázni, olvasni is sokat fogunk. 

Névjegy

Caimacan (Varga) Klára­ 1957-ben született Zimánd­újfaluban, itt végezte általános iskoláit, majd Aradon járt gimnáziumba. Caimacan Octavian Mircea 1956-ban látta meg a napvilágot Temesváron, tanulmányait Mercifalván kezdte. Reálgimnáziumban érettségizett, majd felvették az egyetemre, ahol fizikusnak, fizikatanárnak tanult. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, akivel 1980-ban kötöttek házasságot. A két pedagógusnak három gyermeke született. Mindannyian egyetemet végeztek, Tünde jelenleg kreatív lakberendezőként tevékenykedik, Dávid villamosmérnök, Anna a közigazgatásban dolgozik. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!