2023.06.21. 09:26
Fiatal magyar sportoló halt meg a borzalmas közlekedési balesetben
Tragikus balesetet szenvedett kedden délelőtt Sándorfalva közelében Kardos Róbert válogatott birkózó.
Illusztráció: Shutterstock
A tragédia június 20-án valamivel 9 óra után történt a 4519-es út 46-os kilométerszelvényénél. A rendelkezésre álló adatok szerint a sportoló autója eddig ismeretlen körülmények között lesodródott az úttestről és fának ütközött. Kardos Róbert olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.
A Csepel, a Dunaújváros és a Szeged egykori válogatott birkózójától a Magyar Birkózók Szövetsége - Hungarian Wrestling Federation búcsúzik a közösségi oldalán – írja a Délmagyar.hu.
„Robi 2013-ban felnőtt országos bajnoki címet szerzett a szabadfogású 55 kilogrammosok között, ugyanebben az évben a junior világ- és Európa-bajnokságon, valamint a budapesti felnőtt-világbajnokságon is magára ölthette a címeres mezt. Legjobb nemzetközi eredményét 2017-ben, a szombathelyi U23-as kontinensbajnokságon érte el, ahol nyolcadik helyezett lett a szabadfogású 61 kilogrammosoknál. Aktív birkózópályafutását követően is a küzdősport szerelmese maradt, ketrecharcosként tevékenykedett” – írják.
Bulvár-celeb
- Itt a vége: ezt reagálták a rajongók Azahriah visszavonulására
- Lottózott? Figyeljen, mutatjuk a 6 szerencsehozó számot!
- Fogadjunk, hogy nem tudta: minden harmadik magyar fiatalnak van saját autója
- Most már biztos: kibékült L.L. Junior és Dárdai Blanka (videó)
- Gondolta volna? Ennyiszer mozdult meg alattunk a föld szeptemberben