Dankó Béla: jó formában lévő csapatok kerültek a nyolcba

Nagyon erős csapatok jutottak be a labdarúgó világbajnokságon a nyolc közé, szinte lehetetlen megjósolni, hogy ki lesz majd a végső győztes – nyilatkozta hírportálunknak Dankó Béla országgyűlési képviselő, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja, az MLSZ megyei elnöke.

P. G.

Dankó Béla

Fotó: MW

Mint elmondta, számára is furcsa, hogy az év ezen szakában rendezik a világbajnokságot, ilyenkor zajlik az év végi hajtás, illetve a karácsonyra való hangolódás, a sportág kedvelői pedig ebbe próbálják beilleszteni a meccsnézést, illetve a vb-hangulatot.

– Mindez nem egyszerű, a nyáron talán ez a legtöbbek számára könnyebben megoldható. Én is próbálom követni a világbajnokság eseményeit, de nem mindig tudom élőben megnézni a közvetítéseket, az esti összefoglalókra viszont igyekszem időt szánni – tette hozzá Dankó Béla, aki kiemelte, több nagyon jó formában lévő csapatot is látni.

– Személy szerint sajnálom a spanyolok kiesését, mert a támadó foci híve vagyok, kevésbé szeretem a defenzív játékot. Nem gond, hogy egy kis csapat, Marokkó bejutott a nyolc közé, de azt sajnálom, hogy egy, a támadásokat előtérbe helyező válogatott kiesett – fogalmazott Dankó Béla.

Az MLSZ megyei elnöke kifejtette, a nyolc közé nagyon jó csapatok kerültek.

– A portugálok Svájc ellen kiváló teljesítményt nyújtottak, a brazil válogatott a kezdetektől meggyőzően focizik, az argentinok folyamatosan javulnak a játék minőségében, a franciák pedig nagyon erősek. Nehéz jósolni, és nem is szívesen vállalkoznék erre. A kiegyensúlyozott mezőnyben gyakorlatilag több csapat is esélyesként vághat neki a torna utolsó részének – hangsúlyozta Dankó Béla. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!