Lukács Eszter Máriát a hagyományok és a szeretet mozgatja

– Édesanyámtól láttam és örököltem a hímzés szeretetét. Anyu állandóan hímzett és horgolt, aminek köszönhetően rendkívül szép környezetben nőttem fel, és ez a miliő már gyerekkoromban megragadott – elevenítette fel kérdésünkre indíttatását Lukács Eszter Mária. – Alig tizennégy éves voltam, amikor a megyei művelődési központ Békéscsabán népi díszítőművészeti szakkörvezetői képzést hirdetett, amibe édesanyám mellett én is bekapcsolódtam. Ott megtanultuk több mint harminc tájegység hímzését.

– Kívülállóként azt gondolnánk, hogy innentől egyenes út vezetett ahhoz, hogy kizárólag ebben a hivatásban dolgozzon.

– Mindig is nagyon szerettem volna tanítani, ahogy kedvelem a gyerekeket is, éppen ezért az érettségit követően a tanárképző főiskola matematika–fizika szakán folytattam tanulmányaimat, majd a technika szakot is elvégeztem. A hímzéstől egy percig sem szakadtam el, a Szegeden eltöltött évek alatt részt vettem a Csongrád megyei képzésekben is. A technikaórákon pedig igyekszem továbbadni a népművészet szeretetét, lehetőleg könnyed, játékos formában. Úgy gondolom, hogy a múltunk, a hagyományaink nélkül nincs, nem is lehet jövőnk, s a hímzés is a múltban gyökerezik.

– A diákokat sok impulzus éri napjainkban. Mennyire nyitottak a népművészet irányában?

– Valóban sok minden megváltozott az évek alatt. Amikor kezdtem a pályámat, rengeteg dologgal foglalkoztunk. Vezettem szakkört és fakultációt is. Nem titok, hogy a hímzéshez időre van szükség, amiből egyre kevesebb van. Ehhez kellett alkalmazkodni, de technikaórákon napjainkban is törekszem arra, hogy a fiatalok a népművészet legtöbb ágát megismerjék, megszeressék ezeket a tradicionális ismereteket. Szeretet nélkül ez nem is működhetne.

– Rengeteget kutatta is a hagyományos hímzéseket. Miként lehet egy-egy régi mintára rábukkanni?

– Sokat beszélgettem idős nénikkel, például a békési hímzőszakkör tagjaival. Az országos képzéseken is lehet kevésbé, vagy még egyáltalán nem ismert stíluselemeket megtanulni. Járok múzeumokba is kutatni, illetve például Erdélybe is több alkalommal kiutaztunk ebből a célból. Nagyon fontosak számomra a megyei, például a békési szűcshímzés remekei is.

– Aki ismeri, tudja önről, hogy nagyon komolyan veszi a pedagógusi hivatást. Mikor jut ideje a hímzésre?

– Sokat éjszakázom, néha napközben, illetve nyári szünetekben dolgozom a hímzéseken, de leginkább az éjszakák jelentik ennek a munkának az idejét. Nagyon szeretem csinálni, ha hozzáfogok, akkor minden problémát, minden gondot ki tudok hímezni magamból, teljesen feltöltődök.

– A népművészettel kapcsolatban mindig érdekes kérdés, hogy miként sikerül a hagyományok megőrzése mellett a potenciális érdeklődői igényeket kielégíteni. Ön miként látja ezt a kérdést?

– A 70-es években készült rengeteg viseleti darab, ruha, blúz, táska legtöbbször terliszter alapanyagra készült. Napjainkban újra előszeretettel alkalmazzuk a női, férfiruhákon, használati darabokon ezeket a hímzéseket. Sokan többféle alapanyagra készítenek hímzett cipőket, sportruhákat.

Majd négy évtizede tanít

Lukács Eszter Mária harminchét éven át tanított Békésen, jelenleg pedig a kamuti általános iskolában segíti munkájával a diákokat. Hímző tevékenységét jó néhány kitüntetéssel jutalmazták, egyebek mellett a Békés Városért kitüntetést is átvehette. Rengeteget tesz a kézműves értékek megőrzéséért, népszerűsítéséért.

A Magyar Kézműves Remek elismerést minden évben békési hímzésekkel nyerte el, rengeteg valódi különlegesség dicséri ügyességét. Családja, gyermekei a legfontosabbak számára. Szabadidejében pedig szívesen kertészkedik.