Elhivatottan őszinte, a jót s jól elv követője a zsadányi Pántya Imréné

– Nemrég újult meg az óvoda, hamarosan bővítik is. Nyomon követi az óvodai történéseket?

– Volt vezetőként és önkormányzati képviselőként mindig figyelemmel kísérem az óvodai fejlesztéseket, és örülök, hogy a fejlődés töretlen. Az önkormányzat adott be pályázatot a felújításra, a bővítésre és a játszóudvar fejlesztésére egyaránt, képviselőként mindig megszavazom ezeket. Kellemes, esztétikus, szép környezetben vannak és még inkább abban lesznek a gyerekek.

– Emlékszik még az első munkanapjára?

– Igen. Nagyon régen volt. Akkor a maihoz viszonyítva kezdetleges körülmények voltak, például olajkályhák adtak meleget. Láttam, van előrelépési lehetőség. De a közösség mindig is jó volt.

– A gyerekek pedig rosszak?

– Nem, csak olyanok, mint a gyerekek: elevenek, szókimondóak, bátrak, aranyosak, mint most is. Egyébként nincs rossz gyerek. Ha lekötik, fejlesztik, motiválják őket, nincs idejük rosszalkodni. Ahogy Kazinczy Ferenc írta: „Jót s jól!” Én is ezt az elvet követtem. Mindenhez próbáltam pozitívan közelíteni – ami nem mindig sikerült –, mindenből a jót kihozni, a jót látni. A gyerekek érdeklődőek; kíváncsiak arra, hogy milyen foglalkozás, mese lesz; lehet őket motiválni és így nagy eredményeket felmutatni. Persze akkor, ha a nevelőmunka is lelkes. Az óvodában nagyszerű közösség jött össze, így minden ott töltött percet élveztem, olyan csapat alakult ki, amely akart dolgozni. Minden nap kitaláltunk és csináltunk valami újdonságot. A jót megtartottuk, azt pedig, ami kevésbé volt sikeres, elvetettük, elemző és értékelő munkát folytattunk. Nem szégyelltük bevallani, ha valami nem volt eredményes. Meghatároztuk a leginkább célravezető utat. Nyíltan. Ez elengedhetetlen, a becsapás senkinek sem jó. Minden kapcsolatban, a szülők és a gyerekek felé is az őszinteséget tartottam és tartotta a közösség is a legfontosabbnak.

– Korábban mondta, hogy az élet sodorta a pályára, de megtalálta az óvodapedagógiai hivatásban azt, amit keresett. Mit keresett?

– Jó felnőttközösséget, tündéri gyerekeket, egy idő után a vezetés lehetőségét, az őszinte és nyílt emberi kapcsolatokat, a fejlődést. Amiket kaptam az óvodában, azok olyan hajtóerőt adtak, hogy végig a pályán maradtam.

– Szokott nosztalgiázni, amikor összefut egy-egy volt – immár felnőtt – óvodásával?

– Hatalmas öröm, hogy amikor megyek a postára vagy a boltba, akkor a volt gyerekek megszólítanak és megkérdezik, hogy vagyok – vagy ha személyesen nem is találkozok velük, akkor akár telefonon, akár a hozzátartozóimon keresztül érdeklődnek. Annak idején olyan sokszor leírtam egy-egy gyerek adatát, hogy még most is tudom évre, hónapra pontosan, hogy aki köszönt, az nagyjából mikor

született.

– Harmincegy éve önkormányzati képviselő. Keresik a helyiek az ügyes-bajos dolgaikkal?

– Külön megtiszteltetés, ha engem találnak meg azokkal. Nagy alázattal, tisztelettel segítek, intézem az ügyeiket a tudásom legjavát adva és a kapcsolataimat felhasználva, ha pedig ténylegesen nem tudok, akkor utánajárok, hogyan lehetne az adott problémát megoldani. Lényegesnek tartom a diszkréciót, senki sem szereti, ha kibeszélik, így bizalommal fordulnak hozzám. Hiszem, hogy az erősebbnek támogatnia kell a gyengébbet. Az óvodában is, ha egy gyereknek nem volt rajz- vagy tornafelszerelése, megnéztük, hogyan tudunk segíteni. Egy gyermek akkor lesz hátrányos helyzetű, ha valamit azért nem tud megcsinálni, mert nincs hozzá eszköze. Ezt sosem szabad megtapasztalnia.

– Mivel foglalkozik szabadidejében?

– A családomat szolgálom, nekik szentelem az időm. Örülök, hogy a gyermekeim, unokáim itt vannak a környezetemben, sokat főzök, sütök, intézem az ő ügyeiket is. Próbálok változatos ételeket készíteni, hogy mindenki jóllakhasson. A család kedvencei közé tartoznak a húsleves és a töltött káposzta mellett a sültek, a rántott húsok. Sok desszertet is készítek a palacsintától a diótortáig, és most fogom kipróbálni nagymamám receptjét, a spanyol fánkot.

Jól esik, hogy figyeltek a munkájára

Pántya Imréné közoktatási szakértő is volt, többször kérték fel alapítványi pályázatok elbírálására, emellett szakmai folyóiratokban publikált. Megkapta a Zsadány Községért emlékérmet, valamint Brunszvik Teréz-díjat, Arany Katedra emlékplakettet, Teleki Blanka-díjat vehetett át. Számára természetes, hogy tudása legjavát adja, nem várt ezért jutalmat. Kiemelte, a jó munkáért nem mindig jár elismerés, mások is értek el sikereket, ezért szerencsésnek érzi magát, hogy az ő eredményeit észrevették és díjazták.