Pünkösdi király címet nyert a gyulai íjász

– Hogyan választotta egy extrém sportokban jeleskedő fiatal a hagyományőrző íjászatot?

– Ha valaki mondjuk tíz- éves koromban azt mondja, hogy egyszer íjászkodni fogok, nem valószínű, hogy elhiszem. 2007-ben egy barátom csatlakozott az egyesülethez, és ő vetette fel, hogy mi lenne, ha én is kipróbálnám ezt a sportot. Elmentem egy edzésre, pedig akkor elsősorban valóban a hagyományőrzéstől elég távol elhelyezkedő gördeszka és görkori állt igazán közel hozzám. A történelmi íjászatról még csak nem is igen hallottam. Amit azonban láttam és kipróbáltam a tréningen, rögtön megfogott, ott ragadtam. Ennek idestova tizenhárom éve. Örülök, hogy annak idején nem mondtam nemet az invitálásra, biztos, hogy szegényebb lennék néhány élménnyel.

– Gondolta volna, hogy egyszer pünkösdi király lesz?

– Nem hiszem, hogy bármikor is felmerült bennem. Még akkor sem, amikor kiderült, hogy hétfőn összemérjük az erőnket. A verseny a kakaslövészettel kezdődött, igaz, nem kakasra lőttünk, hanem egy szalmabálára vesszővel. Jól sikerült a próba, itt derengett fel először a lehetősége, hogy én is nyerhetek, ha a későbbiekben nem hibázok sokat. Második próbaként négy homokzsák volt felakasztva, amit bekötött szemmel, a közönség instrukciói alapján kellett levágni. Harmadik kihívásként szakállas puskával kellett a várudvarról felfutni a kerengőre. A nézők számolták a másodperceket. Végül egy körülbelül 15 kilós ágyúgolyót kellett minél tovább kitartani. Nekem negyven másodpercig sikerült. Nyertem, de ennek nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Valószínűleg egy nappal később másként történt volna minden. Egyik egyesületi társunk ugyancsak nagyon sokat tett a jó hangulatért. Kicsit kapatos korabeli vitézt adott elő a látogatók legnagyobb örömére. Kiválóan feldobta a hangulatot, még verseny közben „el is aludt”. Igaz, kalodába zárva, de őt is megkoronáztuk.

– Nemcsak győzni tud, de január elsején már évek óta korán is kel…

– Bajnóczi Ervin barátommal – aki szintén tagja az egyesületnek – évek óta hagyományőrző ágyúlövéssel köszöntjük az új esztendőt és búcsúztatjuk az óévet a gyulai várban. Remélem, ezzel sokak figyelmét felhívjuk azokra az értékekre, amelyeket Gyula, az erődítmény és a korabeli tradíciók képviselnek.

– Milyen érzés végvári vitézek bőrébe bújni?

– Ha a helyzet úgy hozza, végvári vitézek vagyunk, és a Gyulai Végvári Napokon például részt veszünk a vár védelmében, majd ostromában, de más programokon néha „törökként” képviseltetjük magunkat, s bár sokan nem tudják, de 15-16. századi spanyol öltözéket is magunkra öltünk. Elég sokat járunk rendezvényekre Tatára, Hajdúnánásra, Várpalotára, Egerbe. Utóbbi két helyen versenyt is tartottunk már, illetve segítettük a lebonyolítást.

Nagyszerű közösséget alkotnak

A hagyományőrzők nagyon jó közösséget alkotnak, miközben a korabeli életet megidéző rendezvényeknek van egy különleges, semmihez sem hasonlítható miliőjük – mondta lapunknak Ócsai Norbert. – Már az is egy jó buli, ahogy felállítjuk a tábort. Majd következnek a nagy beszélgetések, rengeteg viccel, sok-sok zrikálással. Beöltözünk, felvonulnunk, nagyon szuperek az ilyen hétvégék, mi pedig szívesen kelünk útra.

Az egyébként adminisztrátorként, anyagbeszerzőként is dolgozó fiatalember hosszú távon tervez az íjászattal.

– Ez örök életre szól – ecsetelte. – Korábban történelmi íjászatban versenyeztem, néhány jó eredmény mellett. Most arra készülök, hogy esetleg átnyergelek a csigás íjra. A komplex felszerelésem megvan, már csak a sok-sok gyakorlás hiányzik, hogy újra rajthoz álljak. Szabadidőmben pedig továbbra is szívesen longboardozok. Ez a nagyobb gördeszka. S a várost is gyakran járjuk a barátaimmal.