Orbán Benő már száznegyvenszer segített

A biztonságos vérellátáshoz naponta 1600 liter vérre van szükség hazánkban. Emberek élete múlik ezen. A véradókat nevezhetjük névtelen hősöknek, akik közügyet szolgálnak, hiszen bárhol, bárkinek, bármikor szüksége lehet ilyen segítségre. Orbán Benő is évtizedek óta ezeknek a hősöknek az aktív táborát gyarapítja.

– A véradók napja alkalmából idén hatvankilencen vették át elismerésüket a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat által szervezett ünnepségen, a fővárosban. Ön Pro Vita díjban részesült. Milyen érzés volt a névtelenségből ismert, elismert emberré válni?

– Nagyon jólesett, hogy gondoltak rám a felterjesztők. Szép ünnepségre szólt a meghívás, jó érzés volt hasonló gondolkodású önkéntesek, segítők között átélni az élményt és átvenni dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkártól a díjat. Gyönyörű hely, méltó környezet. Most jártam ott először.

– A hetvenes évek óta rendszeres véradó. Volt és van arra példa, hogy a köszönet eljut önhöz?

– Igen, ha a véremet felhasználják, érkezik SMS-üzenet, amiben erről értesítenek. Évente helyi, megyei szinten is megemlékeznek a véradókról, ami szép gesztus.

– Emlékezzünk a kezdetekre! Mikor és milyen indíttatásból lett véradó?

– Nagycsaládba születtem, nyolcan voltunk testvérek, én a hetedik. Tanyán éltünk, nem dúskáltunk a javakban, az iskola után azonnal dolgoznom kellett. 1971-től egy termelőszövetkezetben láttam munkához, ahol – miután betöltöttem a tizennyolcadik életévemet – tájékoztattak, lehet vért adni. Ráadásul szabadnap járt érte. Nem volt rossz érzés, igaz, némi félelem bujkált bennem, de nem ijedtem meg, és nem is elégedtem meg egy alkalommal. Rendszeresen nyújtottam a karomat, évente kétszer, háromszor. S ha jött a behívó, akár később már ötször is, ha lehetett. Aki tétovázik, annak bátorításként mondom: nem kell tartani a tűszúrástól.

– Nem sokkal később egy operáció kapcsán a családban is szükség volt vérre…

– Ez pedig megerősítette bennem az elhatározást, bármikor, bárki lehet rászoruló. A vér életeket ment. Örülök, ha véradóként segíthetek.

– A családban hasonlóan gondolkodnak mások is?

– Algyői vagyok, de amióta megismertem a feleségemet, 1981 óta Orosházán élek. Itt van véradó állomás, mindenki előtt adva van a lehetőség, hogy segítsen embertársain. A párom mindig mondta, menj, ha teheted, és segíts! A támogató háttér nagyon jó dolog. A testvéreim közül volt, aki véradó lett, igaz, nem érte el ezt a 140-szeres számot. A fiam már kipróbálta, elképzelhető, hogy az én példám motiválja majd a továbbiakban. Fiatal, megteheti.

– Amíg aktív volt, járt a szabadnap meg a virsli…

– Nem is tagadom, hogy jólesett, ha kaptunk szabadnapot, később félműszakot kellett csak ledolgozni. Nyugdíjasként viszont az ember rugalmasan bánik az idejével, ám a figyelmes gesztusok most is jólesnek.

– A véradók egészséges emberek. A rendszeres kontroll is hasznos…

– Valóban. És az is igaz, hogy véradás után úgy érzi magát az ember, mintha kicserélték volna. Hatvanhat évesen köszönöm, jól vagyok.

Névjegy

Orbán Benő 1953-ban született Algyőn. 1973-tól katonaéveit töltötte Tapolcán. 1977 és 2007 között a MOL vasútnál tolatásvezetőként dolgozott, és a cégnél minden évben többször adott vért, általában 3-4 alkalommal. Ettől a vállalattól ment korkedvezményes nyugdíjba 2007-ben. 1981-ben megnősült. Egy fia és két unokája van. Hobbija a családja, besegít feleségének a háztartásban, és büszke nagyszülőkként imádnak a kislányokkal foglalkozni.